Év háza: idén is keresik a legjobb épületeket

Thumbnail for 6456415

Az Év háza pályázat célja, hogy megismertesse és számba vegye azokat a minőségi építészeti alkotásokat, amelyek nemcsak esztétikai, hanem környezeti és gazdasági szempontból is példaértékűek. Az évek során a célok nem, ám azok a feltételek, amelyek között egy-egy épületnek esélye van a magyar építészeti közélet rangos, független díját elnyerni, sokat változtak.

ÉV HÁZA

Látvány, a környezetbe-, tájba illeszkedés, a meglévő épületek tisztelete, a korszerű technológia vagy éppen a gazdaságossági szemlélet, esetleg a tartózkodó építészeti magatartás – számos oka lehet annak, ha egy-egy családi ház, középület vagy újabban társasház a díjazottak közé kerül – véli Szoják Balázs, építész a díj kurátora.

Szoják Balázs- Az “Év háza” díj alapitó kurátora

A minden évben változó összetételű neves zsűri idén is a két abszolút fődíj mellett összesen 5 különdíjat oszt ki: a Magyar Építész Kamara és a Magyar Építőművészek Szövetsége, valamint az együttműködő építőanyag gyártók, a Leier, a Terran és a Meva különdíjait, de minden gazdára váró díj szakmai díj, azokat ugyanis a zsűri ítéli oda. A közönségszavazást idén is az OTP támogatásának köszönhetően rendezhetik meg a szervezők.

Év háza 2024 díjazottak

Az országos, nyílt és nyilvános pályázat feltételei között a legfontosabb, hogy az elmúlt három évben, azaz 2022. január 1-je után megépült családi házak, nyaralók, középületek és társasházak tervezői nevezhetik munkáikat. További feltételek a pályázat honlapján olvasható.

Év háza-2024-díj

A pályaművek beadása: 2025. május 19. 16:00

Az eredményhirdetés és díjkiosztás tervezett időpontja: 2025. október 1.

Az Év háza zsűrijének tagjai 2025-ben

Elnök: Noll Tamás, Ybl Miklós-díjas építész, a Magyar Építész Kamara egykori elnöke

Társelnökök:

  • Dévényi Sándor DLA, a Magyar Művészeti Akadémia tagja
  • Fazekas Katalin DLA, a Magyar Építőművészek Szövetségének delegáltja
  • Hajnóczi Péter, a Magyar Építész Kamara elnöke
  • Szoják Balázs, építész, az „Év háza” díj alapító kurátora

Komlos Andor a főtámogató Leier Hungária kft ügyvezetője

Tagok:

  • Tóth Balázs, építész
  • Dr. Tóth Elek, címzetes egyetemi tanár, BME Építőanyagok és Magasépítés Tanszék
  • Király Zoltán, 2024-ben Ybl Miklós-díjjal kitüntetett építész

A pályaműveket elektronikusan a www.evhaza.hu weboldalon lehet benyújtani!

The post Év háza: idén is keresik a legjobb épületeket first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest