Evangeline Lilly nemrég az Instagram-oldalán posztolt arról, hogy eszméletét vesztette a tengerparton, és arccal ráesett egy sziklára. Blogján az egykori színésznő elmesélte, hogy egyedül volt a baleset pillanatában, majd magához térve észlelte, hogy a szája és az orra tele van vérrel, kitört továbbá egy foga is. A történtek után kórházba vitték – az odaúton újra elájult – ahol alaposan kivizsgálták, de az orvosok nem találtak rendellenességet, ami nem is lepte meg. Elárulta, hogy gyerekkora óta vannak ájulásos rohamai, amelyekre nincs magyarázat.
Úgy gondolom, hogy ez a »kijelentkezés” annak az eredménye, hogy a kis lelkem elérte azt a határt, amit úgy érzi, hogy ebben az életben el tud viselni, és úgymond »elhagyja az épületet”. Vagy talán jobban mondva »elhagyja a húsruhát”
– fogalmazott írásában.
Miután elég sok ilyen epizódon és orvosi vizsgálaton túl vagyok, hogy kizárjam a különböző tényezőket, az a következtetésem, hogy a lelkem visszavágyik. Hogy amikor elege van, amikor a fájdalom túl nagy lesz, a stressz túl nyomasztóvá válik, az összetört idealizmus összezúzódik, a lelkem kilép a testemből, és visszatér a tiszta szellembe.
Bevallása szerint valahányszor visszatér az említett epizódokból, eufória tölti el, „tiszta szeretetet, fényt és békét érez”, majd amikor feleszmél, rátör a valóság.
»Hol vagyok? Mi történik? Miért van egy fog a számban, ahol nem kellene lennie? Nem kapok levegőt. Mi folyik itt? Álmodom? Nem kapok levegőt!” Kihúzom az arcomat a homokból, és veszek egy nagy levegőt. A szám és az orrom tele van vérrel. A valóság. Az élet. A húsruha. Megint vissza. Még többért. Csak egy kis teaszünet volt. Egy mini vakáció. Nem mentem el örökre. Csak átmeneti megkönnyebbülés. De elég volt ahhoz, hogy újra a helyes útra térjek. Hogy leföldeljem magam és a középpontba állítsam, hogy mi a fontos – mi az, amin stresszelhetek, és mi az, amit elengedhetek, a fájdalom és a szívfájdalom ajándéka, a létezés igazsága.
Bejegyzésében A Hangya és a Darázs sztárja arról is írt, hogy amikor elájul, a párja azt mondja, úgy néz ki, mintha meghalt volna, és ilyenkor folyamatosan az orrát és a száját vizsgálja, kap-e levegőt.
Nem én vagyok az egyetlen, akinek megmagyarázhatatlan ájulási epizódjai vannak. A kórházban egy nővér azt mondta, hogy a legtöbb ilyen problémával küzdő beteg soha nem kap orvosi választ arra, hogy miért veszíti el az eszméletét. Sem szívmonitorral, sem glükózmonitorral, sem vérvizsgálattal. Egyszerűen csak a nemtudás rejtélyében kell élniük.
Mint írja, hihetetlenül megterhelő hónapokon van túl. Ez idő alatt próbált odafigyelni a napi meditációs, légzési- és imagyakorlataira, emellett pedig igyekezett a testére, a gyerekeire és az álmaira is fókuszálni.
Nem lehet mindenünk. Ez a szilárd meggyőződésem, negyvenöt évnyi empirikus tapasztalat alapján. Egyszerűen nem tehetjük. Az áramszünetem és az ebből eredő sérülések arra kényszerítettek, hogy mindent hátrahagyjak. Nyugalomba kényszerültem. Innen mély öröm, béke és tisztaság fakadt, ami abban a liminális térben kezdődött, ahová az áramszünetemkor távoztam. Ott kezdődött, és azóta napok óta tart. Őrültségnek tűnhet az arcom és a kitört fogam látványa, de annyira hálás vagyok, hogy áramszünetem lett. Szükségem volt az újraindításra
– tette hozzá Lilly, aki a vele történtek hatására elgondolkodott egy olyan orvosi rendszeren, ami teret engedne „a sejteken túlra, a kvantumokba – a köztes terekbe – nyúló tudásnak”, egy olyan jövőn, ahol a kórházakban az orvosokat nemcsak biológiából, hanem filozófiából és a gyógyítás misztikus művészetéből is képezik.
Szerinted egy lélek elhagyhatja a testet és visszatérhet? Szerinted van lelkünk? El tudsz képzelni egy olyan orvosi rendszert, ami az ősi bölcsesség és a modern tudomány keveréke? Ha igen, maradjunk csendben együtt, és képzeljük el most
– zárta sorait.
A bejegyzés megtekintése az InstagramonEvangeline Lilly (@evangelinelillyofficial) által megosztott bejegyzés
The post Evangeline Lilly elájult a tengerparton, és arccal ráesett egy sziklára first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu