Évet értékelt Trump: „Egyesült Államokat a nemzetközi színtéren jobban tisztelik, mint talán korábban bármikor”

Az Egyesült Államok ma jobb, gazdagabb és nagyobb hatalmú, mint egy évvel ezelőtt – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a washingtoni kongresszusban elmondott évértékelő beszédében.

Az MTI szemléje szerint a törvényhozás két házának együttes ülésén az unió állapotát felvázoló kétórás beszédben Trump azt mondta, hogy az ország történelmi átalakuláson ment keresztül az elmúlt időszakban, és az aranykorát éli. Még úgy is, hogy véleménye szerint a demokraták „tönkreteszik az országot”.

Az elnök egyebek között azt hangoztatta, hogy a határok minden eddiginél biztosabbak és az Egyesült Államokat a nemzetközi színtéren jobban tisztelik, mint talán korábban bármikor. Elmondása szerint az elmúlt kilenc hónapban egyetlen illegális bevándorló sem jutott be az országba, és tavaly az éves migrációs mérleg negatív volt. Ennek köszönhetően állítása szerint csökken a bűnözés mértéke is. Ezzel szemben az elnök külön kiemelte, hogy üdvözítőnek tartja a munkát kereső, legális bevándorlók érkezését.

Trump megemlékezett Charlie Kirk konzervatív aktivista tavalyi meggyilkolásáról, és elítélte a politikai alapú erőszak minden fajtáját. Felhívta a figyelmet egyúttal az egyházak és a vallás szerepére az erőszak elleni fellépésben. Bírálta azokat a demokratákat, akik kiállnak azon városok mellett, amelyek – meglátása szerint – „nem lépnek fel kellő eréllyel a bűnözés ellen, és akadályozzák a hatóságok munkáját”. Itt jelentette be, hogy megbízta JD Vance alelnököt a szociális támogatásokkal folytatott csalások elleni fellépés irányítására. A kongresszust pedig arra kérte, hogy támogassa a választási csalások elleni jogszabályi javaslatait.

Háború és háború

A külpolitikai témák között Donald Trump megismételte, hogy második mandátuma alatt az Egyesült Államok nyolc háború befejezésében játszott kiemelt szerepet, köztük a gázai, a karabahi, a koszovói, az indiai–pakisztáni konfliktuséban. Hangoztatta, hogy tovább dolgoznak az ukrajnai háború lezárásán is. Megismételte azon kijelentését, hogy ez a háború el sem kezdődött volna, ha ő az elnök négy évvel ezelőtt.

Kitért arra is, hogy a kormányzat az elmúlt évben rekordmértékű összegeket fordított az amerikai hadsereg és hadiipar fejlesztésére, és köszönetet mondott ezért a kongresszusnak. Emlékeztetett arra is, hogy a NATO-tagországok az ő nyomására döntöttek védelmi kiadásaik 5 százalékra emeléséről.

Kiállt a nemzetközi kábítószer-csempészet elleni amerikai fellépés mellett, és kijelentette, hogy annak köszönhetően jelentős mennyiségű drogot foglaltak le nemzetközi területeken.

Iránról Trump azt mondta, hogy továbbra is olyan atomfegyver kidolgozására törekszik, amellyel akár az Egyesült Államokat is elérheti. Leszögezte, hogy ezt soha nem fogja hagyni, illetve hozzátette, hogy az iráni kérdés megoldásában továbbra is előnyben részesíti a diplomáciai erőfeszítéseket. Ismételten sajnálatosnak nevezte az általa bevezetett globális vámok érvénytelenítéséről szóló minapi legfelsőbb bírósági döntést. Úgy látja továbbá, hogy az időközben elhatározott új vámintézkedések bevezetéséhez nincs szükség a kongresszus felhatalmazására.

Elmondta azt is, hogy Venezuelától 80 ezer hordó kőolajat kapott az Egyesült Államok, a dél-amerikai ország kapcsán pedig még megjegyezte, hogy az amerikai biztonságot tekintve is erősítő jelentős lépés volt Nicolás Maduro foglyul ejtése.

A gazdasági eredményeket sorolva Trump kijelentette, hogy az infláció ötéves mélypontra süllyedt az Egyesült Államokban, miközben egy év alatt 18 ezer milliárd dollár nemzetközi befektetés érkezett az országba.

The post Évet értékelt Trump: „Egyesült Államokat a nemzetközi színtéren jobban tisztelik, mint talán korábban bármikor” first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest