Walter Scottnak nincs joga regényeket írni, különösen nem jókat

– írta Jane Austen 1814-ben. „Ez nem tisztességes”, folytatta a szerző, akinek az előző évben – igaz, még névtelenül – jelent meg a Büszkeség és balítélet című könyve. „Költőként már elég hírnév és pénzt jutott neki, és nem lenne szabad elvennie más emberek kenyerét. Nem kedvelem, és ezzel nem azt akarom mondani, hogy a Waverley-t sem szeretem: jó lenne, ha tehetném – de attól tartok, kénytelen vagyok.”

Austen joggal aggódott. Scott már híres költő volt, sőt, a brit királyi udvar „koszorús költőnek” akarta kinevezni, amivel együtt járt volna a fontos hivatalos eseményekre való versfaragás, de ő elhárította a megtiszteltetést, és megjelentette első regényét, a Waverley, avagy hatvan évvel ezelőtt címmel. A világ legelső modern történelmi regénye azonnal példátlan sikert aratott.

A Stuart Károly Eduárd, vagy közismert nevén „Bonnie Prince Charlie”, a „Csinos” Károly herceg által vezetett, a brit trón Stuartok általi visszaszerzésére indított, 1745-ös jakobita felkelésről szóló történelmi regény első kiadása alig egy hónap alatt fogyott el. A második kiadás pár hét alatt. Ez mind a szerző, mind a kiadó számára a könyvkiadás világában korábban példátlan nagy profitot hozott.

A Waverley elindította Scott regényírói karrierjét, 1814-től átlagosan évente több mint egy regényt írt – összesen 27-et –, amelyeket a korszak mércéjével mérve hatalmas példányszámban nyomtattak. A 19. század közepére a könyvei elérték a kétmilliós példányszámot; ez több mint a kétszerese volt a többi romantika korabeli könyv együttes példányszámának. A kritikusok a korszak leghíresebb írójának tekintették, Homéroszhoz mérték.

Az edinburghi ügyvéd fia 1832-ben halt meg, de öröksége tovább élt, számos festmény, adaptáció, illusztráció és történet merített ihletet a műveiből. Scott regényein és költeményein több mint 90 opera librettója alapult, minden más íróénál több színdarab született a munkáiból.

A skót nemzet megteremtése

Mindez mégsem csupán egy tehetséges ember története, aki felforgatta az irodalmat, hanem egyúttal annak a története is, hogy egy tehetséges író miként formálta át egy nemzet arculatát, és az általa megrajzolt kép hogyan terjedt el az egész világon. Scott saját korának meghatározó kulturális jelensége volt. Miután regényei és versei megjelentek, olyan, egymástól távol eső helyeken is felkapott olvasmányok lettek, mint Sydney és Scarborough, Auckland és Arizona; olvasói ezek után egész más szemmel tekintettek az író szülőföldjére, Skóciára.

Az olvasók Scott Skóciája iránti rajongásának középpontjában a Skót-felfölddel kapcsolatos romantikus képzetek álltak, amit a nosztalgikusan izgalmas tájakról szőtt látomások és az olyan rejtélyes szereplők tápláltak, akik jórészt már régen kikoptak az olvasók életéből. Ez az idealizált kép, ami Scott eleven leírásaiból táplálkozott, az olvasók képzeletében nemsokára egész Skóciát magában foglalta, és az egész nemzet a múltbeli, addigra már csaknem elveszett Felföld szinonimájává vált.

A 19. század közepére Skócia a világ minden részéről érkező rajongók kedvelt úti célja lett, akik meg akartak merítkezni a Scott által megírt világban. A turistaipar is fellendült, mivel a látogatók szívesen kerestek fel olyan helyeket, mint Loch Katrine és a Trossachs, amit A tó hölgye című 1810-es elbeszélő költeményének színhelyéül választott. Scott kiadója, Robert Cadell később azt írta emlékirataiban a költemény kiadásával kapcsolatban:

Az egész ország a költő dicséretétől zeng – tömegek indulnak megnézni az addig jórészt ismeretlen Loch Katrine vidékét; és miután a könyv a kirándulószezon előtt jelent meg, azon a vidéken minden házat és fogadót zsúfolásig megtöltöttek a látogatók.

Ez a trend csak tovább erősödött, amint egyre több olvasót ragadtak magával Scott művei, és ennek következtében egyre inkább elmosódott a történelem és a történelmi regény közötti határvonal. Gyorsan, több műfajban is alkotott – költő, kritikus, szerkesztő és regényíró is volt –, mégis történelmi regényeivel aratta a legtöbb babért. Végül is ez volt az az irodalmi műfaj, melynek megszületését igen gyakran neki tulajdonítják, bár korábban is írtak a múltban játszódó regényeket.

Scott addig példátlan mértékű kritikai és pénzügyi sikert könyvelhetett el. Elődeivel ellentétben arra törekedett, hogy valósághűen ábrázolja a múltbéli társadalmi viszonyokat és a szereplőket. Egyszer úgy fogalmazott, hogy műveiben „semmi olyasmit nem akar szerepeltetni, ami ellentétben áll az adott korszak szokásaival”, ugyanakkor regényeket, nem pedig történelmi munkákat akart írni, és el akarta kerülni „a történelmi művek taszító szárazságát.” Scott szereplői pontos történelmi és kulturális kontextusban, regionális és társadalmi helyzetüknek megfelelő dialektusban, és természetesen a skót viszonyok szerint beszéltek. Regényei hűen tükrözték az adott történelmi korszakokat, társadalmi rétegeket és a tájegységeket is.

A társadalom ábrázolása

Scott népszerűsége a társadalmi rétegek problémáinak újszerű ábrázolásában rejlett. Műveiben a múltbéli társadalmak egész spektrumának képviselői megjelentek, a királyoktól és királynéktól kezdve a parasztokig és a cigányokig. Mindannyian jelentős szerepet kaptak az író regényeinek cselekményében, aki teljes érzelmi és intellektuális hátterüket bemutatva ábrázolta őket. Az 1730-as években játszódó Midlothian szíve című regény főhőse, Jeanie Deans, egy skót parasztlány. Miután testvérét, Effie-t, újszülött gyermekének állítólagos meggyilkolása miatt halálra ítélik, Jeanie egyedül elgyalogol Londonba, hogy II. György király feleségétől, Ansbachi Karolina királynétól kegyelmet kérjen a számára. Jeanie olyan tulajdonságokkal rendelkezik, amiket Scott előtt az olvasók a dolgozó osztálybeli szereplőkkel kapcsolatban nem gyakran olvashattak. A közönség a parasztlányt „hősies nagylelkűségéért és legyőzhetetlen elszántságáért” kedvelte, valamint azért, mert az „erős érzelmek szilárd elvekkel és tökéletes önzetlenséggel párosultak benne.”

Bár a királyné és a parasztlány megtalálja a közös hangot, Scott regényeiben sokszor bizalmatlanság és széthúzás uralkodik. Műveinek állandó témája az egymással versengő kultúrák harca; regényeiben gyakran csap össze egymással a régi és az új, a múlt és a haladás, illetve a Skót-felföld és a Skót-alföld. Az író egyfelől az általa elkerülhetetlennek tartott haladás mellett érvel, másrészt a munkái tele vannak az elveszett múlt iránt érzett nosztalgiával. Írásai a haladás következményeire és az ebből fakadó konfliktusokra fókuszálnak; ezekre akkor kerül sor, ha a társadalom egy része más tempóban halad, mint a többi.

Az Angliát és Skóciát, sőt, magát Skóciát is megosztó jakobita mozgalom idején játszódó Waverley cselekményét is a fejlődési különbségből fakadó feszültség mozgatja. Az alföldiek inkább II. György brit királyt támogatták, míg felföldi honfitársaik többsége a Stuart trónkövetelő, „Csinos” Károly herceg mögött állt. A Felföld lakói még feudális viszonyok között éltek, miközben az alföldiek és az angolok már továbbléptek a „kereskedelem” korszaka felé. Az író nem árulta el, hogy melyik rendszert tartja eredendően jobbnak a másiknál; a felföldiek hősiességét, klánszellemét és nyers erejét állította szembe a hannoveriek (a Hannover-ház uralkodása I. György hannoveri választófejedelemmel és brit királlyal, II. György apjával kezdődött a szigetországban), angolok és alföldiek fegyelmezettebb és konvencionálisabb viselkedésével.

Kultúrák összecsapása

Az 1745-ös felkelés kezdetén a klánszellem diadalmaskodott, a „primitív” felföldi klánok legyőzték a „civilizált” brit hadsereget. Edinburgh tiszteletre méltó polgárainak házait felföldiek foglalták el, akiknek „modorát” a helyiek vadnak, gael nyelvüket érthetetlennek találták.

A felföldiek kezdeti sikerei nem tartottak soká. Felkelésük 1746 áprilisában, Cullodennél véres kudarcba fulladt. A jakobita hadsereget kardélre hányták, és a Hannover-ház sikeresen elejét vette a további felkeléseknek. Végül a Felföldet lefegyverezték, a klánok rendszerét megszüntették, a klánok vezetőit megfosztották hatalmuktól, és megtiltották a megkülönböztető tartánok viselését. Röviden, ez az addigi életmódjuk megváltoztatására kényszerítette a felföldieket, és Scott a Waverly lapjain mutatja be, hogy mi minden veszett el eközben.

A kultúrák összeütközéséből fakadó tragédiát a Waverley két karizmatikus szereplőjének (a klánvezér Fergus MacIvorn és hű szolgája, Evan Dhu Maccombich) tárgyalása testesíti meg. Fergust felségárulással vádolják, mert Károly herceg oldalára állt a felkelésben. Fergus kész meghalni a hercegéért, és Evan ugyanígy az életét adná a klánvezéréért, bár kegyelmet ajánlanak fel neki. Amikor a bíró kihirdeti a halálos ítéletet, minden fogolytól megkérdezi, hogy akarnak-e még mondani valamit a mentségükre. Fergus kijelenti, hogy újból ugyanazt tenné, bár tudja, hogy másnap akasztás és kizsigerelés vár rá.

A bíró és Evan közötti szóváltás nyomán válik egyértelművé a két kultúra közötti alapvető különbség. Evan Fergus életéért cserébe felajánlja, hogy hazamegy és klánja további öt tagjával tér vissza, de a bíróság gúnyos felháborodással reagál, mivel nem hiszik el, hogy szándékában állna betartani az ígéretét. Evan dacos megvetéssel válaszol a bíróságnak:

De ha azért nevetnek, mert azt hiszik, hogy meg fogom szegni a szavam, s nem fogok visszajönni, hogy helytálljak érte, akkor megmondom a szemükbe, hogy nem tudják, milyen szíve van a hegyilakónak, de azt sem, hogy mi a becsület.

(Bart István fordítása)

Az események Scott-féle olvasatában a bíróság nagyot téved, és közben leleplezi a kínos igazságot: a hűség már nem számít értéknek a fejlődés más fokán álló társadalomban; annak értékrendje már nem a becsületen, hanem a szabályokon alapszik. A Waverly minden kétséget kizáróan egyértelművé teszi, hogy a társadalmi rétegek, a politika, a történelem problémái mindig ott húzódnak Scott írásainak felszíne alatt – és részben ez magyarázza a rendkívüli népszerűségüket.

Skócia átformálása

Van Scott sikerének egy másik lényes eleme is: maga Skócia. A skót parasztlány, Jeanie Deans bátorságától a jakobita felkelés tragédiájáig Scott irodalmi munkásságát minden kétséget kizáróan az a nemzet formálta, amely fiának mondhatta magát. Az elmúlt két évszázadban talán egyetlen más művész sem tett többet Skócia hírnevének öregbítése érdekében, mint Scott.

Ez a folyamat már az író életében is elkezdődött, hiszen Scott 1822-ben komoly szerepet játszott IV. György király skóciai látogatásának megszervezésében – 200 év után ez volt az első eset, hogy angol vagy brit uralkodó a határtól északra utazott. Ebből az alkalomból az író arra kérte a skótokat, hogy tartánba öltözve érkezzenek Edinburghba. Maga a király is teljes felföldi díszben jelent meg az eseményen – bár a kiltje túl rövid volt (jóval a térde fölött ért véget) és felfedte rózsaszínű combját. Több mint hét évtizeddel azután, hogy a brit kormány betiltotta a tartánok viselését, a Scott által szervezett királyi látogatás kulcsszerepet játszott a skót kultúra jelképének rehabilitációjában.

Mások is hozzájárultak, hogy a Felföld népszerű turistacélpont legyen: Viktória királynő megvásárolta a Balmoral-kastélyt, és fejlesztették a vasutat, ami elérhető közelségbe hozta az egykor távoli tájakat. De mindenki, aki profitált a skót turistaipar növekedéséből – a fogadótulajdonosoktól a busz-, vasút- és gőzösüzemeltetőkig –, minden bizonnyal hálával tartozott Walter Scottnak.

Scott nagyszerű költeményei és regényei a 19. században megváltoztatták a Skóciáról kialakított képet – és bizonyos fokig azóta is ezt teszik, a filmek, drámák, operák, utcanevek, vasútállomások, szobrok, táncok és emléktárgyak révén, amiket ihlettek. Scottot gyakran vádolták azzal, hogy olyan képet táplált, mintha a nemzet egésze romantikus volna, tartánt viselne és giccses lenne – de egyetlen szerzőt sem lehet hibáztatni azért, hogy utólag kisajátították a műveit.

A cikket Rindó Klára fordította.

The post Ez a híres író „teremtette meg” Skóciát first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu