Álhír, hogy változott volna június 1-jévek a kerékpárok kötelező felszerelésének listája – mondta Kürti Gábor, a Magyar Kerékpárosklub elnöke az InfoRádióban. A szervezet elnöke jelezte, hogy az új szabályzat írása már évek óta zajlik, de még nem tartanak ott, hogy új törvényről lehetne beszélni, hiszen annak elfogadása csak a társadalmi egyeztetés után következhet.
Kürti egyúttal emlékeztetett, hogy a bicikliseket érintő legfőbb változás várhatóan az oldaltávolságok számszerűsítése lesz, 50-es tempónál gyorsabban haladó járműveknek másfél méteres távolság megtartásával kell előzniük, az ennél lassabbaknak pedig egy méteres távolságot kell tartaniuk a biciklisek mellett.
Újdonság lesz továbbá, hogy az araszoló kocsioszlopot lehet majd jobbról előzni.
Emellett át lehet majd gurulni kerékpáron ülve a gyalogos-átkelőhelyen, csak épp nem lesz automatikus a kerékpáros elsőbbsége – ez egyébként eddig is így volt, de nem volt annyira egyértelmű, mint a jövőben lesz.
Az új szabályozás szerint praktikusabb egymás mellett is engedni a kerékpározást egy túrázó gyerekcsoportnak vagy versenyzőknek azért, hogy belátható legyen a megelőzése, illetve habár eddig ha valaki a gyerekével főútvonal mellett kerékpározott, akkor ő csak a járdán mehetett, most valószínűleg a járdákon 10 km/óra alatt meg lehet ezt oldani.
A buszsávok használata nyitott kérdés még, illetve nem végleges a kerékpársportra vonatkozó szabályok szövege sem.
The post Ez az álhír terjed az új KRESZ-ről first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu