Három hölgy számára is véget ért a versengés Stohl András szívéért A Nagy Ő legutóbbi adásában, egyikük azonban nem a színész-műsorvezető döntése nyomán kényszerült távozni. Mónika ugyanis megkapta Stohltól az utolsó rózsát, de úgy döntött, nem fogadja el azt. Pontosabban úgy fogalmazott, nem teheti, úgy érezte ugyanis, hogy A Nagy Ő olyan lányokhoz kezdett el ragaszkodni, akikkel ő nem tud és nem is akar azonosulni.
Én itt nagyon nem érzem jól magam, és akármennyire megkedveltelek és úgy éreztem, hogy valami elindult közöttünk… úgy érzem, hogy ez túl nagy ár érted
– mondta el Stohlnak, aki először szóhoz sem jutott Mónika döntését hallva.
A színész-műsorvezető végül öleléssel búcsúzott Mónikától, minden jót kívántak egymásnak, ahogyan a többi távozóval is, akiknek nem jutott rózsa.
Kiara Lord örült a dolgok alakulásának
Talán ez volt az eddigi legmámorosabb rózsaceremónia számomra. Számomra nem kívánatos személyek sorra hagyják el a villát. Jobban nem is alakulhatott volna
– jegyezte meg a történtek után Kiara Lord, aki elsőként lopott csókot Stohltól az évadban.
The post „Ez túl nagy ár érted” – önként távozott A Nagy Ő egyik szereplője first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





