Kovács Zoltán: Tájékoztat

Az a nyelv, amit Orbán ma beszél, elavult, új vitahelyzetekben nem kipróbált. Ami a Millenárison szervezett hallgatóság előtt elegendő, nem biztos, hogy meggyőző a televíziós stúdióban. Aligha vállalja, ezt már most valószínűsíthető. Sikerei újabban nincsenek, brüsszeli hadonászásai nem meggyőzőek. Az úgynevezett békemisszió a saját szempontjából teljes kudarc. Nem azért, mert most is folyik a háború, hanem azért, mert alapjában véve lejáratta magát: nem volt részletesen kidolgozott terve, ment Putyinhoz többször is, kínjában Zelenszkijhez is, békemissziója az érintettek háta mögötti egyezkedésre korlátozódott. Kijivben nem vehették komolyan, Moszkvában pedig nem vették komolyan.

Első útján Putyin úgy állította be, hogy az unió képviseletében jött: Orbán először a vállát vonogatta, nem mondott se igent, se nemet, aztán hetekkel később uniós nyomásra elmondta, hogy a szervezettől nem volt felhatalmazása. Soros elnökségének ideje alatt keresztbe tett több uniós határozat megszületésének, ellátogatott a „türk” államok hegyi-karabahi ülésére, majd Kínába, végül pedig Donald Trump elnökkel találkozott annak floridai birtokán. Mindeközben újabb köztörvényesnek adott menedékjogot, de ez már nem is újdonság. Magyarország uniós elnökségének legreménytelibb eleme az volt, hogy lejárt. Most ott tartunk, hogy sem a varsói magyar nagykövetet, sem Orbánt nem hívták meg arra a gálaeseményre, amivel Lengyelország soros EU-elnöksége indult. Az eseménnyel egyibőben Rogán Antal miniszter a Magnyitszkíj-listára került.

Dobozi István: A Trump-doktrína – Jön az America First extrém változata?

A megválasztott elnök úgy érzi, hogy erős mandátumot kapott nemcsak a belpolitikában, hanem a külpolitikában is. Trump alapvetően üzleti oldalról („dollars-and-cents”) viszonyul a világhoz. Ezen túlmenően milyen alapelvek és célok keretezik Trump világpolitikáját? Miért hisz jobban a kétoldalú személyes diplomácia erejében, mint a multilaterális fórumokban és csúcstalálkozókban? Mi változott meg a világban Trump 1.0 és Trump 2.0 között? Agresszív vámközpontúságával Trump elnök globális vámháborúba sodorja a világot?

Váncsa István: Elfújja a szél

Dicső fajunkat újabb halálos veszedelem, ezúttal antibiotikum-rezisztencia fenyegeti, evvel az információval Dame Sally Davies, Anglia korábbi tisztifőorvosa hozakodott elő, ő pedig bizonyára nem a levegőbe beszél. Hanem inkább a levegőről, ezt úgy kell értenünk, hogy a rezisztens baktériumok terjedése nem ismer határokat, hordja őket a szél mindenfelé, ebből fakadóan pedig az antimikrobiális rezisztencia – a továbbiakban AMR – nevű új jelenség követel helyet magának az emberiségre leselkedő legújabb és leghalálosabb veszedelmek között.

Hamarosan eljő az az idő, amikor a legszimplább fogtömés is élet-halál kérdésévé magasztosul, ennek összes vonzataival. Olyan cudar idők köszönthetnek ránk, amelyekhez hasonlókkal sokat próbált elődeink se igazán találkoztak, noha ők azért megéltek emezt-amazt. Ráadásul mindez nem valamifajta átokként, hanem dicső fajunk prométheuszi munkálkodásának eredményeképp, vagy ha úgy tetszik, jutalmaképp fog a nyakunkba szakadni, sőt némelyek szerint már oda is szakadt.

Szerbhorváth György: Már nem az én városaim – Búcsú Belgrádtól és Újvidéktől

A szentimentális alcím ellenére nem végső integetés ez az írás, amúgy is, remek emberek élnek Szerbia, illetve a Vajdaság fővárosában. Inkább a szép emlékeknek, az egykori hangulatnak mondok búcsút. Ami volt – még ha nem is feltétlenül jó –, az csak nyomokban maradt meg ezeken a limesen épült településeken.

Az efféle útleírásoknak persze megvan a maguk buktatója. A Balkán, avagy ez esetben inkább csak annak a kapui, kiváltképp a törökök elvonulása, legkésőbb a 19. század második fele óta vált kedvenc – hisz közeli – célpontjai lettek az orientalizmus (nevezzük leegyszerűsítve így) híveinek. A kilencvenes évek ex-jugoszláviai háborúi alatt meg egyenesen felpörgött a biznisz, és hiába, hogy ekkor már a televízióké az elsőbbség (az internet s főleg a közösségi média ekkor még sehol sem volt), de még a nagy írók is előszeretettel mártóztak meg a pokolban, pontosabban annak biztonságosabb peremén. „Kedvencem” Peter Handke, aki 1995 novemberében járt Szerbiában, csupa pozitív élményeit sorjázó esszéjét Téli utazás a Duna, a Száva, a Morava és a Drina folyókhoz címmel publikálta. Hagyján hagyományos szerbpártiságát, de Miloševičért is szinte rajongott, sőt, Radovan Karadžić verseire is kíváncsi volt, mert egy gonosz ember versei is lehetnek jók, gondolta. A paramilitáris vezér, Arkan feleségének, a még ma is a legnépszerűbb szerb műnépdalénekesnőnek, Cecának a nótáit is szívesen hallgatta. Az autentikus létet találta meg a nemzetközi blokád miatti szegénységben, a maffiagazdaságban, az erőszakban; az ősiséget látta abban, ahogy az út mentén kétliteres palackokban árulják a benzint a nyomorgó szerbek.

De utóbb rájöttem, miért is látta rózsaszín szemüvegben Szerbiát Handke: ekkor járt itt nászúton szerb feleségével. Tehát nehéz kimértnek lenni egy háborús övezetben, a tragédiák által kikövetett úton higgadtan járni. Pedig…

Elrendezni a történetszálakat – Bényei Tamással Bódi Katalin beszélget

2020-ban jelent meg az első, 2024 októberében pedig utolsóként – a kronológiát felborítva – a viktoriánus és modernista irodalmat tárgyaló ötödik kötete Az angol irodalom története című hétkötetes sorozatnak a Kijárat Kiadó gondozásában, így lezárult a 2010-ben elindított nagyszabású vállalkozás. A munka mérlegéről Bényei Tamás irodalomtörténészt, műfordítót, a Debreceni Egyetem angol tanszékének professzorát kérdeztük, aki 2017-ben vette át a főszerkesztői feladatokat, és koordinálta a közel ötvenfős szerzői gárdát, miután Kállay Géza, a projekt megálmodója váratlanul meghalt.

Hegyi Iván: Egy választás Magyarországon

Volt egy ankét nemrégiben a legszebb válogatott-gólról, és a végeredmény a szívemig hatolt, hiszen az első helyre – holtversenyben – Bene Ferenc és Farkas János alakítása került ugyanarról a vb-mérkőzésről, az 1966-os magyar–brazilról (3:1).

Tudóstottam nyolc világ- és ugyancsak nyolc Európa-bajnokságról, vagy huszonöt BEK- és BL-döntőről, csaknem 400 válogatott és megszámlálhatatlan bajnoki meg kupatalálkozóról, ám a No. 1. az, amelyet csak a tévében láttam: A magyar–brazil Liverpoolból.

Magyar futballcsapat az én életemben soha máskor nem nyújtott olyan fenomenális teljesítményt, amilyet 1966. július 15-én a Goodison Parkban produkált. Ihletett egy és háromnegyed óra volt este fél nyolctól, honfitársaink egyike sem érdemelt volna 8-asnál rosszabb osztályzatot. Akadt olyan vidéki napilap, amely azt írta: „Gelei, Mátrai, Káposzta, Mészöly, Sipos, Szepesi, Bene, Albert és Farkas játéka élményszámba ment.” (Hogy Mathesz és Rákosi miért maradt ki, az rejtély, de jellemző hogy kilenc hőst sorolt fel az újság.)

Az orgánum nem vetette el a sulykot. Az ITV angol televízióban azt mondták a lehengerlő kilencven percről: „Ez volt a meccsek meccse, immár ez az évszázad mérkőzése.”

A Daily Mirror hasonló húrokat pengetett: „A legnagyszerűbb találkozó, amelyet valaha láttunk.” Az értéke sem volt akármilyen. Brazília legjobbjai tizenkét éve nem vesztettek vb-meccset, az előző két világbajnokságot veretlenül nyerték, 1954-es vereségüket (2:4) szintén honfitársainkkal szemben szenvedték el. Kétszeres világbajnokaik közül felvonultatták Gilmart, Djalma Santost, Bellinit, Garrinchát. Játszatták továbbá 1970 három vb-aranyérmesét, Gérsont, Tostãót, Jairzinhót.

The post „Ez volt a meccsek meccse, immár ez az évszázad mérkőzése” – Az 1966-os magyar–brazil focimeccs first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu