Ti milyen szempontok szerint vennétek ma használt elektromos autót? – futott körbe a kérdés a szerkesztőségben a cikkötlet felbukkanásakor.
A töltési teljesítmény alapján, jött az első válasz, amire többen egyből rávágták, őket ez bizony nem befolyásolná. Valóban más lehetőségekkel rendelkezik egy családi ház tulajdonosa (akár napelem nélkül is), mint a nyilvános töltőt használók. Hatótáv, így a második érv, a nem múló örök para, ám aki városban szaladgálós célszerszámnak vásárolná heti 80-100 kilométerre a kocsit (jellemző adat településen belül/hét), annak ez sem perdöntő szempont. Ekkora távolságot a bő tizenéves pionírok is leküzdenek. Belső méret, esetleg csomagtartó? Ezt is lesöpörték többen az asztalról, hiszen a család második, jellemzően kisebb autójának a megvásárlásakor kevésbé kerül elő a mérőszalag. Lehetne még sorolni ezeken felül a lehetséges érveket az egyik oldalról, majd a rá érkező kézlegyintéseket a másikról, elektromos autót is különféle szempontok szerint választunk.
A szerkesztőségben elsőként villanyautót saját részre vásárló kolléga például egyszerűen beleszeretett egy konkrét modell atmoszférájába sok évvel ezelőtt, ebből lett elektromos kocsija a családjának. Pont. Utólag is tökéletes választásnak bizonyult.
Ezt a cikket a Vezess szerkesztősége készítette a 24 Extra számára.
A legolvasottabb hazai autós lapként a Vezess több mint 25 éve segít eligazodni az autózás világában: tesztekkel, elemzésekkel, szakértői tartalmakkal és a közlekedés mindannyiunkat érintő kérdéseivel.
Minden nap friss autós tartalom: vezess.hu
Ráadásul mindannyian ismerünk cifra sztorikat vonzó kaszniszín alapján történt modellválasztásról, vagy éppen a szomszéd járművének nem lebecsülendő befolyásoló erejéről. Kár lenne tagadni, rengeteg az irracionális elem számos autóvásárlásnál, és azt gondoljuk, leszólni sem érdemes senkit a szíve választottja miatt.
De azért mégiscsak létezik egy markáns tényező vásárláskor: a rendelkezésre álló pénz mennyisége. Ebben a cikkünkben két árkategóriára bontva nézünk bele a hazai kínálatba és adunk pár tanácsot, hogy a sokszor tényleg érzelmi alapú döntésünk (pl. dizájn, márkaszimpátia) következményeként ne lépjünk aknára. Hamarosan jön egy második cikkünk két újabb árkategóriával.
Ha csak 3 millió forint van elektromos autóra
Akkor inkább vegyen mindenki egy hibrid Toyota Yarist, sokkal jobban jár vele! A villanyautós szinten 2026-ban valóban meglehetősen szerény összeg-kategória bedobásakor érkezett első tippként a japánok megbízható és szerény fogyasztású kisautója az egyik kollégától. De ezt most tegyük is félre, bármennyire is remek jármű a maga kategóriájában.
Jelen pillanatban csekély 18 darab találatot dob fel a Használtautó.hu a 2,9 és 3,1 millió forint közötti áron kínált elektromos hajtású személyautókra. A villanyautózás 10-15 évvel ezelőtti hajnalán alig suhant pár kipufogó nélküli jármű idehaza, ennek a másfél tucatnak a nagyja is kintről, nepperek által most behozott autó.
The post Ezek a legjobb olcsó villanyautók first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





