Németország további 5 millió euró támogatást nyújt a Gázai övezetben élő civil lakosságnak – jelentette be Johann Wadephul német külügyminiszter pénteken Izraelben és a palesztin területeken tett látogatásának második napján. A vezető német diplomata a ciszjordániai Tajbeh faluba is ellátogatott, ahol élesen elítélte a ciszjordániai zsidó telepesek által az ott élő palesztinok ellen elkövetett erőszakos cselekményeket.
A tárcavezető közlése szerint a segélyezésre szánt összeget az ENSZ Élelmezési Világprogramjának juttatják el, és a támogatásból elsősorban kenyérrel és meleg étellel fogják ellátni a gázaiakat. Arra kérte az izraeli kormányt, hogy mielőbb térjen vissza a korábbi szoros együttműködéshez a világszervezettel és annak szakosított intézményeivel annak érdekében, hogy hatékonyabbá váljon a segélyek szétosztása a Gázai övezetben.
Az ENSZ segélyszervezeteinek munkatársai egyértelműen bizonyították, hogy képesek ellátni mindenkit a Gázai övezetben, ha engedik nekik, és biztonságban dolgozhatnak
– mondta Wadephul.
A miniszter nem zárta ki, hogy a segélyekből a Hamász palesztin iszlamista szervezethez is kerülhet, de hangsúlyozta, hogy a térségben „olyan hatalmas a humanitárius katasztrófa, hogy nem indokolt további korlátokat szabni” a segélyezésnek, sőt a legjobb módja a visszaélések kiküszöbölésének, ha a lehető legnagyobb mennyiségű segélyt és élelmiszert engedik be a Gázai övezetbe. Hozzátette, Berlin azt is tervezi, hogy pénzügyi támogatást nyújt egy ideiglenes kórház kialakításához, amelyet a máltai lovagrend működtetne majd.
A német külügyminisztérium adatai szerint 2023 októbere óta Németország 330 millió euró értékben nyújtott humanitárius segélyt a palesztin területeknek, a támogatás túlnyomó többsége, több mint 95 százaléka a Gázai övezetbe érkezett.
A német külügyminiszter a ciszjordániai Tajbeh faluba is ellátogatott pénteken.
Ezek bűn- és terrorcselekmények, amelyek elkövetőit büntetőeljárás alá kell vonni
– jelentette ki, majd szolidaritását fejezte ki minden olyan emberrel, „aki a telepesek erőszakától szenved”. Hozzátette, hogy „a területen megszálló hatalomként cselekvő, de egyébként alkotmányos államként működő Izraelnek meg kell teremtenie a biztonságot és a rendet; tehát meg kell védenie a palesztin lakosságot az itt jelenlévő bűnelkövetőktől, akiket büntetőeljárás alá kell vonnia”. Majd kiemelte: Berlin támogatni fogja, hogy az Európai Unió további szankciók kivetését rendelje el az erőszakos izraeli telepesekkel szemben. (MTI)
The post Ezek bűn- és terrorcselekmények, üzente a német külügyminiszter Gázában a zsidó telepeseknek first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu