Ritkán szólnak filmek arról, hogy a gyerekek jól vannak. Általában arról szólnak, hogy nincsenek jól. Vagy, mint az idei cannes-i filmfesztivál egyik legkülönlegesebb versenyfilmjében, nincsenek sehol.

A Sirat sivatagi rave-partin kezdődik, valahol a Közel-Keleten – a filmet Marokkóban forgatták –, ahol egy korosodó apa keresi a lányát. Nemcsak a lány ment le a térképről, hanem mintha mindenki más is arra vágyna. Nézzük ezeket a végeérhetetlen táncba dermedt, révült embereket, és arra gondolunk, ezt a bulit nem élveznénk. A résztvevők önfeledtsége kétségbeesett menekülés az egyre veszélyesebb valóságból. Ki tudja? Talán ez az utolsó parti a Földön.

A szekérderéknyi spanyol filmből, többek között A faun labirintusából ismert Sergi López alakítja a férfit, aki kiskamasz fiával együtt a lánya keresésére indul, és végül csatlakozik néhány szabad szellemű csavargóhoz, akik elautóznának egy másik rave-fesztiválra. Hírek jönnek, hogy a külvilágban háború dúl, a hadsereg szét is kergeti a bulizókat, de az apa meg a különféle számkivetettek csak nyomják a gázt.

Kilátástalan, sivatagi világa eleinte a Mad Maxet idézi, majd a Sirat fokozatosan szinte bibliai vándorlástörténetté alakul.

De hiába sikerülne szétnyitni a Vörös-tengert, a túloldalán nincs ott az ígéret földje. Csak a zene dübörög, hipnotikusan, kegyetlenül.

Aki látta a spanyol származású, de Párizsban született Oliver Laxe előző filmjét, az Égető múltat, amely szekciójában díjat is nyert Cannes-ban, tudhatja, hogy a rendezőt a hiány érdekli. Hősei olyan világban kénytelenek eligazodni, ahol nem maradtak támpontok, nincsen semmi, amibe belekapaszkodhatnának – érthető, hogy kevés szereplőt mozgató, kopár kamaradrámákról van szó. A Sirat mégis nagyszabású hatást kelt.

Laxe képes érzékeltetni, hogy az idők és a világ végén járunk, ahol a főhős lánya csak az első a veszteségek sorában.

The post Ezeket az elveszett lányokat a világ végéről kell hazahozni first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu