Ezentúl nyugodtan sétálhatnak meztelenül a hinduizmus szent emberei egy nepáli templomban

Döntés született egy furcsa perben Nepálban: az ország legfelsőbb bírósága a múlt héten arról döntött, hogy a hinduizmus szent embereinek nem kötelező ruhát viselniük a híres Pasupatinath templomban – írja az MTI.

A bíróság egy beadvány elutasításával mondta ki a véleményét, hiszen elutasította azt a kérést, miszerint be kell tiltani a nága szádhuk a templomba való belépését, hiszen a meztelenség zavarja a hívők egy részét.

Az érvük pofonegyszerű volt – olyannyira, hogy a bíróság szóvivője, Niradzsán Pandej egyetlen mondatban össze tudta foglalni:

A meztelenség és az obszcenitás nem ugyanaz.

A testület szerint évezredes hagyományról van szó, a Maha Sivaratri nevű, februárban tartott ünnep miatt Indiából Katmanduba érkező nága szádhuk az épületegyüttesből való kitiltása ellenkezne a vallásszabadságggal.

A szent embereknek tartott férfiak élelmezését, illetve útiköltségét egyébként a templom állja, közülük sokan pedig az ünnep után is maradnak, és a katmandui együttesben élnek tovább.

A magukat Síva hindu istenség tanítványainak tekintő nága szádhuk fontos elve, hogy az anyagi világ minden javáról, így földi tulajdonaikról is lemondanak, ennek pedig nyilvánvalóan a ruhák is részei.

The post Ezentúl nyugodtan sétálhatnak meztelenül a hinduizmus szent emberei egy nepáli templomban first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest