Ezért rossz ötlet konzervdobozt tenni a hűtőbe

Thumbnail for 6417454

Bár egyszerű megoldás és a mosogatást is segít megúszni, nem javasolt a megnyitott konzervdobozt a hűtőbe tenni – írja az IFLScience. Az ilyen módon tárolt élelmiszerbe ugyanis idegen anyagok is bejuthatnak.

Amikor megnyitunk egy konzervdobozt, az addig lezárt csomagolás belseje hirtelen megtelik oxigénnel. A konzerv ettől a pillanattól kezdve oxidálódni kezd, és ennek következtében a fémrészecskék elkezdenek kiázni a doboz falából egyenes bele az ételünkbe.

A folyamatot felgyorsítja, ha a csomagolásban valamilyen savas étel található, például paradicsom.

A konzervek anyagában főleg vas és cink található, amelyek az egészségre kis mennyiségben teljes ártalmatlanok, sőt szervezetünknek szükségünk is van rájuk. Ugyanakkor még ezek a fémek is megváltoztathatják ételünk minőségét, és fémes utóízt hagyhatnak maguk után.

Éppen ezért a szakértők azt javasolják, hogy az élelmiszereket mindig tiszta, légmentesen zárt dobozokban, edényekben tároljuk a hűtőben. A legbiztosabb megoldást a műanyagból és üvegből készült, fedeles ételhordók jelentik.

Kapcsolódó
Ezért ne kávézzon egyből felkelés után

Érdemes várni kicsit az első csészével.

The post Ezért rossz ötlet konzervdobozt tenni a hűtőbe first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest