„Ezt a kérdést nem gondolhatja komolyan” – így nem mondta el a véleményét Willem Dafoe Trump politikájáról

A jelenleg is zajló Szarajevói Filmfesztiválon tartott mesterkurzust a szakma emblematikus alakjaként Willem Dafoeírja a Variety. Mélyrehatóan beszélt valamennyi ikonikus szerepéről, a Martin Scorsese-rendezte Krisztus utolsó megkísértéséről és a filmet övező botrányról, az amerikai aktuálpolitikáról azonban úgy tűnt, okafogyottnak érezte bármilyen kérdésre válaszolni.

Elmondta, karrierje egyik kedvenc része volt a Krisztus utolsó megkísértésének főszerepe, ami a megjelenés után széles körben felháborodást okozott, főleg vallásos körökben. Az 1988-as filmben Scorsese természetes emberi valójában szerette volna ábrázolni Krisztus személyét, amit Dafoe elismerésre méltóan kivitelezett. Azonban az, hogy a film kendőzetlenül mutatta be többek közt Jézus szexualitását is, sokaknál kiverte a biztosítékot – a színész szerint viszont az amerikai konzervatív jobboldal csinált belőle akkora ügyet, amekkora kerekedett belőle. Azt pedig teljességgel érthetetlennek tartja, hogyan fajult akkoriban odáig a film körüli vita, hogy néhány irányból még antiszemitának is bélyegezték a szerep elvállalása miatt. Ő azonban még mindig egyik legszebb munkájaként tartja számon és jó érzéssel emlékszik vissza a kihívásokra, amik elé a film forgatása állította. Mikor a moderátor arról kérdezte, milyen élmény volt keresztre feszítve lenni, azt válaszolta,

Élmény volt. Ti is kipróbálhatjátok és akkor nektek is lesz egy élményetek róla.

Felmerült a színész az első Trump-kormány idején megjelent, Floridai álom után adott interjúja is, amiben akkor Dafoe úgy fogalmazott, szerinte Amerika rossz irányba tart. Az interjú kapcsán a mesterkurzus moderátora rákérdezett, még mindig ezen a véleményen van-e az Egyesült Államok belpolitikáját illetően.

Ezt a kérdést nem gondolhatja komolyan. Ha bármit is tud rólam – márpedig tud –, akkor ez nem egy valódi kérdés

– válaszolta Dafoe egy pillanatnyi csend után.

Kapcsolódó
Övé Hollywood legijesztőbb arca, mégis Krisztus szerepében futott be – 70 éves lett Willem Dafoe

Volt már Antikrisztus és Krisztus is, de alakított hős őrmestert, becsületes FBI-ügynököt és hátborzongató Pókember-főgonoszt is. Hetvenedik születésnapja alkalmából összegyűjtöttük Willem Dafoe karrierjének ikonikus pillanatait.

The post „Ezt a kérdést nem gondolhatja komolyan” – így nem mondta el a véleményét Willem Dafoe Trump politikájáról first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest