Mint reggel megírtuk, az Országgyűlés igazságügyi és alkotmányügyi bizottsága hétfői zárt ülésén döntöttek arról, hogy kiket javasol megválasztani a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) még betöltetlen három elnökhelyettesi posztjára.
Hantosi István (Tisza Párt), a bizottság elnöke az ülés után közölte, hogy
- a közpénzügyi elnökhelyettesi posztra Ötvös Károlyt,
- a vádemelési elnökhelyettesi tisztségre Gellért Károly Árpádot,
- a fellebbviteli elnökhelyettesi posztra pedig Terhes Tibor Dávidot jelölik.
Most nyilvánosságra hozták a három jelölt önéletrajzát.
Eszerint Ötvös Károly az Integritás Hatóság vizsgálati vezetője, fő feladata az európai uniós forrásokkal kapcsolatos közbeszerzési, fejlesztéspolitikai, versenyjogi és költségvetései csalással kapcsolatos vizsgálatok vezetése, koordinálása. 2011 és 2023 között a NAV Bűnügyi Főigazgatóságának szakértő vizsgálója volt. A Legfőbb Ügyészséggel közös nyomozócsoportban képviselte az adóhatóságot a Simonka György volt fideszes országgyűlési képviselő elleni nyomozásban, korábban pedig a Vám- és Pénzügyőrség kiemelt főnyomozója volt.
Gellért Károly Árpád a Miskolci Járási Ügyészség ügyésze, jelenleg az Ózdi Járási Ügyészségre kirendelt vezetőhelyettes. 2013 és 2024 között Miskolcon a Gazdasági Büntetőjogi és Kiemelt Ügyek Csoportjának vezető ügyészeként dolgozott.
Terhes Tibor Dávid a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség kirendelt ügyésze. Előtte a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség Kiemelt Ügyek Csoportjának, korábban pedig Büntetőjogi Csoportjának ügyésze volt. 2018 és 2025 között a Szegedi Járási ügyészségen dolgozott.
A negyedik, már megválasztott elnökhelyettes, Tasnády Katalin szakmai önéletrajzát még nekünk kellett kikérnünk a bizottságtól.
The post Ezt kell tudni a leendő NVVH elnökhelyettesekről first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





