A roma holokauszt áldozatai előtt egyperces néma csenddel és felállással rótták le tiszteletüket a képviselők a parlamenti keddi rendkívüli ülésén.
Ezúttal felálltak a Mi Hazánk frakció képviselői is – már akik jelen voltak. Dúró Dóra és Novák Előd ugyanis nem tartózkodott az ülésteremben, szemben Toroczkai Lászlóval, a párt elnökével, frakcióvezetőjével, valamint Apáti István, Szabadi István és Dócs Dávid képviselőkkel, akik jelen voltak, és felálltak a megemlékezés alatt.
Frissítünk: előkerült Dúró és Novák
A határozathozataloknál már elfoglalták a helyüket, csak a napirend előtti felszólalásokat és a megemlékezést hagyták ki.
Az ügy előzménye, hogy a hétfői, szintén rendkívüli ülésen a Tisza Párt egyik képviselője a roma holokauszt áldozatai előtti tisztelgésként felállásra hívta fel az Országgyűlés tagjait, aminek a Mi Hazánk képviselői nem tettek eleget, és ülve maradtak.
Toroczkai László ezt követően kezdeményezte a házbizottsági ülés összehívását, ugyanis szerinte volt egy megállapodásuk, hogy „képviselő nem kérhet ilyet felszólalás közben, ez házszabályellenes volt”. Hozzátette, hogy amennyiben jelezték volna előre a szándékot, nem lett volna gond, de elegük van a szabálysértésekből.
Hallerné Nagy Anikó, a parlament elnöki feladatait ellátó alelnöke az ülést követően közölte, hogy a képviselőcsoportok vezetői konszenzussal jutottak arra a megoldásra, hogy közös megemlékezéssel kezdődik a keddi plenáris ülés, mivel a téma mélysége és komolysága ezt megkívánja.
Toroczkai keddi napirend előtti felszólalását azzal kezdte, hogy kikérte magának, hogy politikai támadást csináltak a roma holokauszt ügyéből, amire Magyar Péter válaszában elmondta, hogy a Mi Hazánk elnöke tegnap „több ezer meggyilkolt honfitársunk és a túlélők emlékét, valamint a leszármazottakat gyalázta meg a tettével”.
Ezután a miniszterelnök megrendülten sorolta és részletezte a magyarországi cigányság ellen elkövetett bűnöket.
„Amíg önök nyilvánosan nem kérnek bocsánatot, addig önökkel nekünk nincs miről beszélni” – zárta felszólalását Magyar Péter.
A Mi Hazánktól megkérdeztük, miért nem volt jelen Novák Előd és Dúró Dóra a mai plenáris ülés kezdetén, amikor a roma holokauszt áldozataira emlékeztek, amint válaszolnak, frissítjük a cikket.
The post Ezúttal a Mi Hazánk képviselői is felállva tisztelegtek a roma holokauszt áldozatai előtt, de Dúró Dóra és Novák Előd nem volt a teremben first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





