Újabb botrány bontakozott ki a Farm VIP legutóbbi adásában: Aurelio hajnalban annyira éhes volt, hogy úgy döntött, a csapattársai tudta nélkül levág egy kakast, és pörköltet készít a szárnyasból. Az étel azonban végül nem készült el, az állat egy darabját pedig Nagy Zsolt Leo találta meg reggel a tűz mellett, aminek láttán többekkel együtt kiakadt.
Arról, hogy pontosan mi történt azon az éjszakán, melynek eseményeit a kamerák sem rögzítették, most a Blikknek mesélt a ValóVilág 6. évadának győztese.
Amíg lent éltünk a pajtában a sárga csapattal, ha valaki éhes volt, Pákó hátrament, levágott két csirkét, megfőztük, majd jól bekajáltunk. Ezzel semmilyen szabályt nem sértettem, hiszen a kakas haszonállat, és a produkció is megengedte, hogy ha éhesek vagyunk, az állatokat levágjuk és megegyük. A piros csapatnál viszont Leo olyan szabályt talált ki, hogy akkor lehet állatot levágni, ha azt a többség megszavazza. Ő viszont nem az apám, nem az övé a farm, így a tudta nélkül éjszaka megtettem, de ezzel semmilyen szabályt nem szegtem. Más éhes ember is ezt tette volna a helyemben
– magyarázta a lapnak a realityszereplő, aki beismerte, hogy nem sikerült megfőznie az ételt, így a hús kárba ment.
A nagymamámtól láttam gyerekkoromban sokszor, ahogy szárnyast vág. Én ezek alapján szakszerűen ezt elvégeztem, kivéreztettem, a pucolást viszont elcsesztem. Meg akartam mutatni, hogy én is tudok pörköltet készíteni, de nem jött össze. Utána igyekeztem összetakarítani, de egy kis darabot nem vettem észre, azt találta meg a tűz mellett reggel Leo.
Mint kiderült, a kakas vágásánál Dávid Petra is jelen volt, aki próbálta lebeszélni Aureliót, de nem járt sikerrel.
Miután megvolt a csapategyesítés, sokszor maradtunk kinn éjszaka a többiekkel a tűz körül beszélgetni. Már csak ketten voltunk ott, amikor Aurelio elindult a kakas felé, amelynek a folytonos kukorékolása egyébként is idegesítette. Már előtte is mondogatta, hogy meg akarja főzni, mert éhes, és hogy ők lent a pajtában vágtak is állatot. Nálunk ez nem volt módi, mert a többség nem szavazta meg. Amikor megindult, mondtam neki, hogy ne tegye, de nem hallgatott rám, én pedig nem vagyok az az erőszakos típus, de lehetséges, hogy utólag rámenősebb lennék
– fogalmazott az influenszer-edző, aki már azon is meglepődött, hogy Aureliónak sikerült a sötétben elkapnia a kakast. Mivel azonban ő korábban sosem vágott állatot, nem tudta, hogyan kell feldolgozni.
Én nem tudtam ebben segíteni neki, sőt rosszul is vagyok az ilyentől. Úgy láttam, szakszerűen kezdte el feldolgozni, de utána otthagytam.
A történtek után Zsolt gazda feldúltan érkezett meg a parasztházba, ahol elmondta, hogy Aurelio olyasmit tett, amit nem szabadott volna.
Itt az állatokat azért tartjuk, hogy meg tudjunk kajálni belőle, etessük az embereket, a farmon lévő embereimet. Mancika néni nagyon haragszik, reggel másfél óráig sírt. Azért ne haragudjon a világ, 89 éves asszonyka ne sírjon már. Meg én is szomorú vagyok, megmondom őszintén
– jelentette ki a gazda, mire Aurelio újfent bocsánatot kért, ahogyan korábban a csapatától is.
Zsolt gazda később a csapatot kérdezte, hogy szerintük legyen-e szankciója a történteknek.
A kérdésére felelve Barnai Judit kifejtette, hogy szerinte Dávid Petra és Aurelio nincsenek jó hatással egymásra, de nem gondolja, hogy büntetést érdemelnének. Nagy Zsolt Leo ellenben arról beszélt, hogy egyetért a gazdával abban, hogy az állatok táplálják őket, és neki nem fér bele az, ami az este folyamán történt.
Nagy szavait hallva Aurelio sem maradt adós a válasszal:
Ne forgassál ki, éhes is voltam, és kikérem magamnak. Figyelj, most te prédikálsz itt megint, amikor szétcsalod állandóan a feladatokat. Tehát ne haragudj, fú, de várom, hogy párbajozzunk, hallod. Majd megmutathatod, milyen nagy termelőgép vagy.
Demcsák Zsuzsa és Zsolt gazda végül úgy határoztak, megbüntetik Aureliót. Döntésük értelmében a realityszereplő nem vehet részt a soron következő védettségi játékban, ahogyan az azt követő kiszavazásban sem, ő azonban a többiektől kaphat útilaput.
A realityszereplő a könnyeivel küzdve vette tudomásul a műsorvezetők által kiszabott szankciót. Hozzátette, hogy vállalja a felelősséget a történtek miatt, ismételten elnézést kért mindenkitől, aki csalódott benne, Dávid Petra védelmében pedig elmondta, hogy utóbbi nem biztatta őt semmire.
The post Farm VIP: Aurelio engedély nélkül vágott le egy kakast, megbüntették first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu