Az év elején egészségügyi probléma lépett fel a NASA egyik Nemzetközi Űrállomáson (ISS) tartózkodó asztronautájánál, melynek következtében, egy mindeddig példátlan orvosi mentőakció keretében az egész csapatot evakuálni kellett. Sokáig nem lehetett tudni, ki volt pontosan a megbetegedett asztronauta, most azonban erre is fény derült – írja a Science Alert.
A Crew–11 csapat négy szakemberből, egészen pontosan Zena Cardman és Mike Fincke amerikai, Jui Kimija japán és Oleg Platonov orosz űrhajósokból állt, akik 2025. augusztus 2.-ától kezdve 2026. január 15-ig tartózkodtak az ISS-en. Egy írásos nyilatkozatban Mike Fincke most felfedte: ő volt az az asztronauta, aki miatt el kellett hagyniuk az űrállomást.
Az 58 éves űrrepülési veterán azt továbbra sem árulta el, mi volt a baja, de közölte, hogy állapota gyorsan stabilizálódott a földön dolgozó személyzetnek és a repülőorvosoknak köszönhetően.
A betegsége továbbra is titok
Mint mondta, a helyzete nem volt válságos, de ő is szerette volna kihasználni a fejlett orvosi képalkotás adta előnyöket, amely nem áll rendelkezésre az űrállomáson. Éppen ezért azt követően, hogy januárban a Csendes-óceánba csapódva megérkeztek a Földre, mind a négy űrhajósát egy San Diegó-i kórházba szállították, ahonnan másnap hazarepültek Houstonba.
Erre azért volt szükség, hogy mindaddig, amíg az érintett nem akar megszólalni, titokban tartsák a beteg kilétét.
Mike Fincke, aki korábban az amerikai légierőnél is szolgált, és ezredesi rangig jutott, 1996-ban lett űrhajós, négy küldetés során pedig összesen 549 napot töltött eddig az űrben. A mostani misszió során egy további űrsétával is gazdagíthatta volna statisztikáját, ezt azonban az állapota miatt kénytelen volt lemondani.
The post Felfedte magát a NASA űrben megbetegedett asztronautája first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





