Megmozdult a kispesti Bóbita óvoda körül szerveződő közösség pár héttel a Fidesz-kabinetet és a régi ellenzéket elsöprő áprilisi választások után. Ennek fő oka az volt, hogy a szülők hírét vették: az önkormányzat – más fővárosi kerületekhez hasonlóan – intézménybezárásra készülhet. Mindez azért érdekes, mert Kispest szocialista hátterű polgármestere 2006 óta vezeti a városrészt, ráadásul a 2024-es önkormányzati választásokon is erős többséget tudott maga mögé állítani.
Az őt támogató ellenzéki pártok azonban áprilisban már nem érték el a parlamenti küszöböt sem.
A Csokonai utcai óvoda 1982 óta működik, jelenleg öt csoportban több mint száz gyereket nevelnek. Az intézmény a szülők szerint különösen fontos szerepet tölt be a környéken – például integráltan foglalkozik sajátos nevelési igényű, köztük autista gyerekekkel is, de a környezettudatos óvodai programjai is közkedveltek.
A helyszínen többen arról beszéltek lapunknak, hogy a séta nem pártpolitikai rendezvényként indult, hanem szülők, nagyszülők, dolgozók és volt óvodások közös kiállásaként.
A résztvevők rajzokkal, transzparensekkel, gyerekekkel érkeztek. Hangsúlyozták: demokratikus jogaikkal élve szeretnék jelezni az önkormányzatnak, hogy nem értenek egyet az óvoda megszüntetésének tervével.
Az óvoda egyik korábbi dolgozója – aki az intézmény nyitásától kezdve dolgozott a Bóbitában, és hét éve innen ment nyugdíjba – arról beszélt, hogy a bezárás ötlete nem teljesen előzmény nélküli.
A Pedagógusok Szakszervezete tisztviselőjeként – mint mondta – más kerületi ügyekre is rálát, és szerinte évek óta érzékelhető volt, hogy a csökkenő gyereklétszám miatt átalakítások jöhetnek. Emlékeztetett: Kispesten korábban is szűntek meg óvodai csoportok, de azt álmukban sem gondolták volna, hogy egyszer a Bóbita is sorra kerülhet.
Szerinte az intézmény kiválasztásában szerepet játszhatott, hogy az épületet régen újították fel, ezért most több pénzt kell költeni rá. Az egykori óvónő hangsúlyozta, a panelházak övezte óvodába jelenleg 108 gyerek jár.
Ilyen helyzetben nem a csoportlétszámokat kellene emelni, hanem inkább több képzett segítőre és pedagógusra lenne szükség
– fogalmazott.
Az óvodában a nyugdíjas pedagógus szerint öt csoport működik két-két óvodapedagógussal, mellettük gyógypedagógiai asszisztensek is dolgoznak. Úgy tudja, a fenntartó önkormányzat kimenő rendszerben gondolkodik az intézmény bezárásán, ami szerinte nemcsak a gyerekek és a szülők, de a dolgozók szempontjából is súlyos kérdéseket vet fel.
A demonstráció egyik szervezője Dóri-Wolf Anikó, a szülői munkaközösség tagja. A 24.hu kérdésére azt mondta, 11 éve kötődnek a Bóbita óvodához, jelenleg a harmadik gyereke jár ide. Szerinte a szülők nem egyszerűen egy épületet akarnak megmenteni, hanem azt a közösséget, amelyet az itt dolgozó pedagógusok, a gyerekek és a családok együtt hoztak létre. A szülő szerint az intézmény elhelyezkedése is fontos: a közelben van a bölcsőde és a Vass Lajos iskola, ahová sok óvodás később továbbmegy.
A környék közlekedési szempontból is kedvező, közel van Kőbánya-Kispesthez, a Határ úthoz, az 50-es villamoshoz és több buszhoz is. Dóri-Wolf Anikó szerint ez különösen azoknak a családoknak számít, ahol több gyereket kell bölcsődébe, óvodába és iskolába vinni.
A szülők a bezárás lehetőségéről egy rendkívüli szülői értekezleten értesültek. Dóri-Wolf Anikó szerint az információ váratlanul érte őket.
Állítása szerint másnap már az is kiderült, hogy az óvoda nem tarthat nyílt napot, és nem engedik, hogy új gyerekek jelentkezzenek az intézménybe, vagyis a lassan esedékessé váló beiratkozás is kétséges. A bezárást a szülő szerint a csökkenő gyereklétszámmal indokolták, ezt azonban az érintettek vitatják.
Dóri-Wolf Anikó azt mondta, nem megfelelő adatok alapján vizsgálták a helyzetet, mert a lakcímnyilvántartás nem mutatja pontosan, hány gyerek él ténylegesen a környéken. Sok család albérletben lakik, nem mindenkinek van hivatalos lakcíme a kerületben, ráadásul körzeten kívülről is sokan választják ezt az óvodát. Az édesanya úgy fogalmazott:
Nem az a célunk, hogy egy másik óvodára mutogassunk, hogy inkább azt zárják be, hanem szülessen egy olyan kompromisszum, ami mindenkinek megfelelhet.
Szocialista hátterű polgármester került szembe a kerületi szülők akaratával
A bő negyedórás közösségi séta végén az óvodai közösség a kispesti városháza előtti térre érkezett, ahol Gajda Péter polgármester is megjelent a demonstrálók előtt. Gajda az egyik legrégebben hivatalban lévő baloldali politikus Kispesten, 1990-től önkormányzati képviselő volt a kerületben, 2006-ban pedig az MSZP–SZDSZ közös jelöltjeként választották Kispest polgármesterévé. 2024-ben már az ötödik polgármesteri ciklusát kezdte meg.
Az önkormányzatnak – állította – azért kellett megvizsgálnia az óvodai intézményhálózat átalakításának lehetőségét, mert csökken a gyereklétszám nemcsak Kispesten, de az egész fővárosban is.
Sajnos ez nem kispesti jelenség, ezzel valamit, valahogy kezdenünk kell
– fogalmazott, ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy az óvoda felszámolásáról végleges döntés nem született. A polgármester szerint a születésszámok és a bölcsődei beiratkozások is csökkenést mutatnak, miközben az óvodai hálózatot eredetileg egy nagyobb lélekszámú városra tervezték. Hozzátette: az önkormányzat mozgásterét az elmúlt években az ismert kormányzati elvonások is szűkítették. A polgármester azt ígérte, hogy a jövő héten tájékoztatják a szülőket, és meghívják őket egy újabb beszélgetésre. Türelmet kért az érintettektől, és azt mondta:
addig semmilyen változás nem lesz.
A szülők rákérdeztek arra is, mi lesz a leállított nyílt nappal és a beiratkozásokkal. Gajda erre azt felelte: egyeztetni fognak erről az intézmény vezetőjével. A polgármester az önkormányzat eredeti elképzelésről elárulta: az sem arról szólt, hogy a gyerekeknek azonnal el kellene hagyniuk a Bóbitát, és, akik most oda járnak, óvodáskoruk végéig maradhatnak. A dolgozók helyzetével kapcsolatban Gajda azt ígérte, hogy az önkormányzat célja szerint senkinek nem kell majd elhagynia a kispesti óvodai intézményrendszert.
The post Féltik a gyermekeiket a szülők a kispesti Bóbita óvoda bezárásától first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





