Fidesz-közeli, közpénzzel támogatott alapítványok hálózata található a Budapestre menekült lengyel politikus körül

Olyan lengyel politikusokat bújtat Magyarországon az Orbán-kormány, akik egy nemzetközi, szuverenista hálózat lengyel ágát építik ki, mely szervezet tagjai közül többen is egy orosz hátterű kémügyhöz kapcsolhatók – írta meg az Átlátszó.

Szuverenisták a házban

A lap a Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyi miniszterhelyettes és Zbigniew Ziobro korábbi lengyel igazságügyi miniszter körüli, nemzetközi és magyar szuverenista hálózatot térképezett fel, melyben többek között megtalálható:

  • Párkai Dániel, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány egyik alapítója, jelenlegi kuratóriumi tagja;
  • Törcsi Péter, az Alapjogokért Központ operatív igazgatója, az Oeconomus elnöke, akinek közös cége is van egy német Gruevszki-lobbistával;
  • a Szánthó Miklós, Farkas Örs és Törcsi Péter által alapított Initiative Pro Mittel Európa Egyesület (IPME), melynek osztrák rokonszervezete minden jel szerint orosz befolyásolási műveletet hajtott végre Ukrajnában;
  • a Visegrad Post nevű, Magyarországról szerkesztett, angol nyelvű híroldal, melyet 2024-ben az együttműködő európai nemzetbiztonsági szolgálatok egy orosz titkosszolgálati hátterű európai híroldalhálózat tagjaként azonosítottak;
  • a Remix és Sovereignty.pl nevű, angol nyelvű híroldalak, melyek a szerzők és a tartalom tekintetében is átfedést mutattak a Visegrad Posttal.

Romanowski a magyar kormány álláspontja szerint ráadásul nem részesül különleges bánásmódban, ám a lap kiderítette: szoros szálak fűzik két a Batthyány Lajos Alapítvány (BLA) által finanszírozott szervezethez, az Alapjogokért Központhoz és az Oeconomus alapítványhoz is. Konkrétan: a lakás, ahol a menedékjogot kapott lengyel politikus meghúzza magát, több szálon is kötődik a fent említett Párkai Dánielhez, de ugyanebben az ingatlanban van bejegyezve a fent említett Törcsi Péter egyik cége is.

Nincs információm arról, hogy milyen tulajdonjogi körülményei vannak a lakásnak

– válaszolta Romanowski a lap megkeresésére reagálva.

Mélyállam, magyar mintára

Ziobrót és Romanowskit a lengyel ügyészség azzal gyanúsítja, hogy előbbi minisztersége idején részt vett egy olyan ügyben, amely esetében egy bűnszervezet 15 milliárd forintnak megfelelő összeggel károsította meg Lengyelországot. A gyanú szerint a minisztériumi Igazságügyi Alap pályázatait haveri alapon osztották szét.

Az Átlátszó szerint a lengyel mélyállam mintája Magyarországról származik, ahol egyetlen politikai intézmény, a BLA neve alatt több mint 50 milliárd forint közpénzt osztottak ki az elmúlt években a Fidesz-közeli, itthon és külföldön is befolyásolási hálózatokat építő szervezeteknek.

The post Fidesz-közeli, közpénzzel támogatott alapítványok hálózata található a Budapestre menekült lengyel politikus körül first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest