Fodor Zsóka tegnap osztotta meg a nyilvánossággal, hogy Schmuck Andor barátai is beszállnak a néhai politikus temetésének költségeibe. A búcsúztatás várhatóan augusztus közepén lesz, de még várni kell a boncolási eredményre.
A színésznő most a Blikknek beszélt arról, hogy haragszik a fogadott fiára, aki két évvel ezelőtt megszakította vele a kapcsolatot – Fodor szerint a betegsége miatt.
A halálában is haragszom Andorra, mert rengeteg jómódú barátja volt, akik őt szívből szerették, és ha csak szól ezeknek az embereknek, öt perc alatt összedobtuk volna azt a tízmillió forintot, ami talán meghosszabbította, sőt meg is menthette volna az életét. De ő ilyen volt: sosem kért segítséget. Az én életemből is azért tűnt el, mert nem akarta, hogy ott legyek mellette, amikor beteg. A 15 év alatt, amit együtt töltöttünk, rengeteg szeretetet adott nekem, és végtelenül elszomorít, hogy nem engedte, hogy ezt valamilyen módon viszonozzam. Úgy hiányzik, hogy a szívem szakad bele. Minden édesanyának kívánom, hogy olyan fia legyen, mint amilyen nekem volt Andor
– mondta a lapnak Fodor Zsóka, aki azt is elárulta, hogy a búcsúztatást a Tisztelet Társasága intézi.
A Blikk a szervezetet is megkereste: bár részleteket nem árultak el, annyit megosztottak a portállal, hogy egyelőre Schmuck Andor bátyjának visszajelzésére várnak, hogy hivatalosan is megkezdődhessenek a temetéssel kapcsolatos egyeztetések.
The post Fodor Zsóka a halálában is haragszik Schmuck Andorra first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu