Fodor Zsóka a korábbi párjairól: Én valahogy vonzom a piásokat

Thumbnail for 5845317

A legújabb Hot! magazinban megjelent egy interjú Fodor Zsókával, amiben a 81 éves színésznő gyerekkorától kezdve elmesélte élete alakulását. Két házasságáról is mesélt. Mint elmondta, első férjét, Szerdahelyi Jánost az Irodalmi Színpadon ismerte meg.

Amikor még csak udvarolt, jó humorú anyám azt mondta rá: »Menj hozzá, lányom: első férjnek jó lesz!” János szeretni való ember volt, viszont nem volt benne semmi ambíció. Nyolc hónap után váltunk el, barátságban; tudtuk, hogy nem közös az utunk

idézi Fodor Zsókát a Bors.

A színésznő másodszorra Henkel Gyulához ment hozzá, aki elmondása szerint még a Budapesti Operettszínházban játszott nagyszerű szerepeit is feladta volna, hogy kövesse feleségét vidékre, de ő ezt nem engedte.

A második férjem tündéri ember és tehetséges színművész volt, de az alkohol rabja. Bár akkor is aranyos volt, ha ivott, egy idő után emiatt mégsem akartam vele élni, így ennek is vége lett. Később is volt erősen italozó udvarlóm – én valahogy vonzom a piásokat

– fogalmazott Fodor, aki a későbbiekben hiába szeretett volna társat, nem talált megfelelőt.

A válásaim után többé nem dobbant meg a szívem, márpedig szerelem nélkül nem tudnék létezni egy kapcsolatban. Ez már nem számít, ám azt máig sajnálom, hogy nem szültem gyereket; ahogy jó társat, úgy jó apajelöltet sem találtam, sajnos.

The post Fodor Zsóka a korábbi párjairól: Én valahogy vonzom a piásokat first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest