Több mint egy éven át rendszeresen szállítottak ki olyan csomagokat az Amazon futárjai egy kaliforniai nő otthonába, amiket ő meg sem rendelt a világ legnagyobb online áruházából – számolt be az ABC 7 nevű helyi televízió hírműsora.
A riportban csak Kay álnéven bemutatott, San Jose városában élő nőhöz több száz csomagot küldtek ki, amiktől a végén már el sem fért rendesen a kertjében. De csak azután állt meg a csomagáradat, hogy ő többször is visszautasította a küldemények átvételét.
A hatalmas csomagok egytől egyig egy kínai kiskereskedő Amazonon hirdetett autó-üléshuzatait tartalmazták, amikkel a vásárlóik nem voltak elégedettek, ezért megpróbálták őket visszaküldeni.
És azért kerültek a nő otthonába, mert a szóban forgó, Liusandedian felhasználónevű online eladó az ő címet adta meg a vásárlóinak visszaküldési cím gyanánt.
Amikor az első csomag megérkezett, Kay még azt hitte, hogy talán az egyik szomszédja rendelhette, aki csak elírta a házszámot a szállítási címen. De aztán sajnos kiderült, hogy nem ez a helyzet, mivel egyik szomszédja sem tudott a csomag érkezéséről.
Míg Kay kálváriáját az okozta, hogy egyre csak halmozódtak a kéretlen csomagok az otthonában, az üléshuzatárus vásárlóinak az jelentett problémát, hogy hiába küldték vissza a nekik megadott címre a csomagokat, nem kapták vissza a pénzüket.
Kay az első csomag megjelenése óta eltelt több mint egy évben legalább hat alkalommal be is jelentette a panaszát az Amazonnál, és az elmondása alapján általában azzal hitegették, hogy pár napon belül orvosolják a helyzetet. De a csomagok csak jöttek tovább, mintha nem is tett volna bejelentést a cégnél.
Kay azt állítja, hogy végül az Amazon ügyfélszolgálatosai azt mondták, neki kellene megoldani ezt a problémát, és nem a cégnek. Valamint azt a tanácsot kapta, hogy forduljon a FedEX vagy a USP nevű futárcégekhez a kéretlen csomagok miatt.
A helyzetet azonban nem ez oldotta meg, hanem az, amikor az Amazon egyik hivatalos partnere is jelezte, hogy valami nincs rendben.
Bocsánatot kértünk az ügyféltől, és közvetlenül vele dolgozunk azon, hogy átvegyük tőle a csomagokat, miközben lépéseket teszünk a probléma végleges megoldására
– reagálta a cég a kialakult helyzetre. Az Amazon emberei pedig azóta fel is keresték Kay házát, hogy eltakarítsák a csomagokat.
A kellemetlen szituáció egyébként azért alakulhatott ki, mert az amerikai székhelyű Amazon visszatérítési irányelvei szerint azoknak a külföldi eladóknak, akik nem az Egyesült Államokból üzemeltetik a webshopjukat, vagy meg kell adniuk egy amerikai címet, ahova az országban élő vásárlók visszaküldhetik a portékájukat, vagy két napon belül küldeniük kell, egy általuk előre kifizetett nemzetközi szállítási címkét az amerikai ügyfeleknek, vagy a termék visszaküldése nélkül is visszatérítést kell felajánlaniuk nekik.
A kínai eladó pedig úgy akarta megkerülni ezt a rendszert, hogy Kay címét adta meg visszaküldési címnek.
The post Folyamatosan hatalmas csomagokat kapott, pedig nem is rendelt semmit – egy év után oldódott meg a kaliforniai nő kálváriája first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu