A víziközműrendszer ideiglenes átalakításával Fonyódról irányítanak ivóvizet a zalai Balaton-parti településekre, mert szombat este óta két jelentős csőtörés miatt akadozik az ivóvízellátás Keszthelyen, Gyenesdiáson és Vonyarcvashegyen – közölte vasárnap délután a honlapján a Dunántúli Regionális Vízmű (DRV) Zrt.
A vasárnap délutáni helyzetjelentés szerint még zajlanak a munkálatok a Vonyarcvashegyen, a Fő utcán bekövetkezett második csőtörés helyreállításához kapcsolódóan. A DRV munkatársai váltott műszakban dolgoznak a velencei, a balatonalmádi, a tapolcai és a siófoki térségből átirányított kollégáik bevonásával. A munkálatok „időszükséglete miatt és azért, hogy az érintett három település ivóvízellátását biztosító, 500-as átmérőjű regionális távvezeték végleges helyreállításáig is mérsékelhető legyen azon területek nagysága, ahol szolgáltatáskiesés tapasztalható”, a Fonyódi Regionális Víziközműrendszer provizórikus átalakításával és a vízáramlás megfordításával Fonyód irányából megkezdték az ivóvíz átkormányzását a keszthelyi hálózat felé. A Fonyódi Felszíni Vízmű által a Balatonból kitermelt, majd megtisztított ivóvíz – elsősorban a tóparti és az alacsonyabban fekvő részeken – az áramlási irányok megváltoztatása miatt esetenként vízzavarosodást, illetve az ivóvíz ízében eltérést okozhat a Keszthely térségében megszokott karsztvízhez képest. A DRV „mértékletes fogyasztásra” kéri azokat a felhasználókat, akiknél már újra elérhető az ivóvíz, hogy a rendszer távolabbi, illetve magasabban fekvő pontjain is mielőbb újra elindulhasson a szolgáltatás.
A szolgáltatáskiesés ideje alatt folyamatosan lajtos kocsikkal biztosítják a vízellátást az érintett településeken, a helyi vízszállító autókon kívül a működési területük több pontjáról is átvezényeltek járműveket, így összesen öt lajtos kocsiról biztosítják a vízvételezési lehetőséget. Egy lajtos kocsi Keszthelyen, a kórháznál található, további két jármű folyamatosan járja Keszthely utcáit, míg egy-egy járműről Gyenesdiáson, illetve Vonyarcvashegyen lehet ivóvizet vételezni – írják.
Szombaton a késő esti órákban csőtörés történt Vonyarcvashegyen, a 71-es főúton húzódó regionális vezetékszakaszon, aminek nyomán a járda, valamint az ott található buszmegálló burkolata beszakadt, az aszfaltréteg megsérült, a kiömlő víz magánterületre is behatolt. A hiba miatt a Gyenesdiáson található víztároló medence leürült, ennek következtében ideiglenes vízhiány alakult ki Vonyarcvashegyen kívül Gyenesdiáson és Keszthely egyes részein is. Az érintett szakaszon éjszaka kicserélték a meghibásodott vízvezetéket, de az ivóvízszolgáltatás fokozatos helyreállítása közben vasárnap délelőtt ugyanezen a vezetékszakaszon újabb csőtörés történt. A DRV megköszönte „a nem szokványos hibasorozat” elhárítása kapcsán tapasztalt türelmet és „a több oldalról megnyilvánuló lakossági, illetve önkormányzati támogatást.”
The post Fonyódról irányítanak át ivóvizet a zalai Balaton-parti településekre first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu