Lapunkhoz is eljuttatott közleményben reagált a Fővárosi Törvényszék arra, hogy az ország egyik legnagyobb egészségügyi magánszolgáltatója, a Doktor24 ellen felszámolási eljárás indult. A törvényszék azt írja, „a felszámolási eljárások célja a hitelezők jogos igényeinek törvényben meghatározott módon való kielégítése. A Doktor24 mint adós által a nyilvánosság előtt vitatott eljárás több mint 2 évvel ezelőtt, egy hitelező kezdeményezésére indult.”
Hangsúlyozzák,
mivel úgy az elsőfokon, mint a másodfokon eljárt bíróság az adós fizetésképtelenségét állapította meg, ezért a Fővárosi Törvényszék nem is tehetett mást, mint azt, hogy a jogerős döntést követően haladéktalanul kirendelte a felszámolót, majd elrendelte a felszámolást elrendelő és a felszámolót kirendelő végzés kivonatának a Cégközlönyben való közzétételét.
Mint ismert, kedden derült ki, hogy június 26-án felszámolási eljárás indult a Doktor24 Medicina Zrt. ellen, azonban a társaság szerint nem fizetőképességi gondok, hanem súlyos eljárásjogi hibák állnak a döntés hátterében. A tulajdonosok – Kóka János és Lancz Róbert – hangsúlyozták, az ügy hátterében egy 40 milliós beszállítói követelés áll. Kóka János egykori SZDSZ-es politikus kiemelte, nem fizetőképességi probléma, hanem súlyos bírói műhiba történt, és azzal érvelt, hogy a másodfokú döntést csak jelentős késéssel kézbesítették, miközben a felszámolási végzés már megjelent a Cégközlönyben. Ezért álláspontjuk szerint jogellenesen fosztották meg attól a lehetőségtől, hogy a követelés rendezésével elkerülje a felszámolást.
A bíróság még kedden reagált, és közölte, jogerős a felszámolási eljárás, amely a hatályos jogszabályoknak megfelelően zajlott.
Lancz Róbert a hvg-nek hangsúlyozta, hogy a 40 milliós tételt a másodfokú döntés kézhezvételének napján azonnal befizették, amit a hitelező is igazolt, és közösen kezdeményezték az eljárás megszüntetését.
Az ügy háttere
A Fővárosi Törvényszék csütörtöki közleménye részletesen leírja, mi történt pontosan. Ezt közöljük mi is:
A Doktor24 Medicina Zártkörűen Működő Részvénytársaság mint adós felszámolására irányuló kérelem 2024. május 24-én érkezett a Fővárosi Törvényszékre. A bíróság 2025. január 22-én kelt végzésében megállapította az adós fizetésképtelenségét és főeljárásban elrendelte az adós felszámolását. E végzéssel szemben az adós fellebbezést terjesztett elő. A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla 2026. április 29-én kelt végzésével az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta, határozatát az arra törvényben előírt harminc napos határidőben, 2026. május 27-én írásba foglalta – az iratok 2026. május 28-án érkeztek vissza a Fővárosi Törvényszékre.
Az eljáró bíró 2026. június 4-én kelt végzésével kijelölte a felszámolót és felhívta arra, hogy 5 munkanapon belül jelentse be a felszámolóbiztos nevét és adatait. A másodfokú végzés és a felszámolót kijelölő végzések kiadása 2026. június 17-én történt meg elektronikus úton. A felszámoló 2026. június 24-én jelentette be az adatokat a bíróságnak. A felszámolást elrendelő és a felszámolót kirendelő végzés kivonatának közzétételére 2026. június 26-án került sor.
Az adós a közzétételt követően, 2026. június 29-én jelentette be, hogy tartozását a hitelező részére megfizette, majd még ugyanezen napon az eljárás szabálytalansága elleni kifogást terjesztetett elő, amelyben két eljárási cselekményt kifogásolt. Az adós szerint a Fővárosi Törvényszék csak a felszámolást elrendelő másodfokú végzés jogerőre emelkedését (sic!) követően lett volna jogosult a felszámolást elrendelő és a felszámolót kirendelő végzés kivonatának Cégközlönyben való közzétételére.
Az adós álláspontjával szemben a polgári perrendtartásról (továbbiakban: Pp.) szóló törvény vonatkozó szabálya szerint az elsőfokú határozat már a másodfokú végzés meghozatalának időpontjában, azaz 2026. április 29-én jogerős lett, ti.: a felszámolási eljárásban a felszámolást elrendelő végzés akkor emelkedik jogerőre, ha az elsőfokú határozat ellen egyetlen arra jogosult sem élt fellebbezéssel, a másodfokú határozat pedig akkor, amikor azt a másodfokú bíróság meghozta.
Mivel a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló jogszabály (továbbiakban: Cstv.) azt írja elő, hogy az adós felszámolását elrendelő végzés jogerőre emelkedését követően a bíróság haladéktalanul köteles kirendelni a felszámolót, majd elrendelni a felszámolást elrendelő és a felszámolót kirendelő végzés kivonatának a Cégközlönyben való közzétételét, a bíróság ezen kötelezettségének eleget tett, e szabályokat maradéktalanul betartotta. Az adós sérelmezte azt is, hogy a Fővárosi Törvényszék a másodfokú határozat kézbesítése során szabálytalanul járt el akkor, amikor a Pp. 387. szakaszától eltérően a döntést nem 15 napon belül közölte a felekkel.
A felszámolási eljárásban a Pp. rendelkezéseit akkor kell alkalmazni, ha erről a Cstv. nem tartalmaz eltérő szabályt. Jelen ügyre azonban a Cstv. 28. szakasz 1. bekezdése eltérő szabályként a bíróság haladéktalan intézkedését írja elő, amely intézkedéseket a Fővárosi Törvényszék – a fentebb már részletesen ismertetettek szerint – megtette. E szabály elsősorban a hitelezők védelme érdekében teszi kötelezővé a döntés Cégközlönyben való haladéktalan közzétételét.
A bíróság egyébként – a Pp. általános szabályait is megtartva – mindvégig együttműködően és segítően járt el akkor, amikor a feleknek még a közbenső intézkedések megtételéről is tájékoztatást adott – teszi hozzá a Fővárosi Törvényszék.
A Doktor24 idei árbevétele megközelíti a 20 milliárd forintot, EBITDA-ja várhatóan meghaladja az 1,5 milliárd forintot, több mint 1200 munkavállalót foglalkoztat, és évente több százezer beteget lát el. A társaság a magyar magánegészségügyi piac negyedik legnagyobb szereplője árbevétel alapján.
The post Fővárosi Törvényszék a Doktor24 felszámolásáról: A bíróság az adós fizetésképtelenségét állapította meg first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





