Szathmáry Lajos, vagy ismertebb nevén „Chef Louis” 1919-ben született egy marhavagonban, amikor szülei a román megszállás elől menekültek Budapestre. Elképesztő életutat tudhat maga mögött a főleg gasztronómiai tudásáról ismert szakácsfejedelem.

Eleinte alig tudott négy szót angolul az amerikai legenda

Szathmáry Lajos Magyarországon szerzett diplomát pszichológiából, illetve szerkesztői tapasztalatait is itthon szerezte. A Népszavánál és a Magyar Nemzetnél írt, a szakmát viszont még Sárospatakon sajátította el. 1944-ben, a II. világháború idején bevonult katonának. 1951-ben emigrált Chicagóba, ahol karrierje később berobbant, noha amikor először Amerikába került, mindössze négy szót tudott angolul.

A tengerentúlon kitanulta a szakácsmesterséget, majd 12 év kemény munka után megnyitotta a The Bakery nevet viselő vendéglőt. „Pékség” nevű éttermével a sütőipar iránti háláját fejezte ki.

Olyan visszatérő vendégei voltak, mint Puskás öcsi, de egyaránt megfordultak nála pápák, országfők, fejedelmek, Nobel-díjas tudósok és művészek is.

Szathmáry Lajos életéről kevesen tudnak többet ma Magyarországon, mint Dr. Forgács Attila gasztropszichológus, aki a 24.hu-nak adott interjúban mesélt a kalandos életű séfről.

A 70-es és 80-as években kötelező célpont volt az étterme annak, aki Chicagóban járt. Persze csak akkor, ha szerencséje volt, mivel Forgács emlékei szerint két héttel korábban asztalt kellett foglalni a bejutáshoz. 26 éven keresztül csak „A” és „B” menü közül lehetett választani, ráadásul kizárólag vacsorafogyasztásra volt lehetőség. Az asztalokra amerikai ételeket varázsolt a „szakácsfejedelem”, végül pedig a magyar almáspite vagy dobostorta közül választhattak a vendégek, az ötfogásos gasztronómiai élmény záró fogásaként.

A legendás Bakeryben kis, kényelmetlen, fehér abroszos asztaloknál várták a vendégek az ételeket, amik elfogyasztására másfél óra állt a vendégek rendelkezésére. Ezután fizettek és távoztak, ami a mai modern, tematikus éttermeknél megszokott, de akkoriban újszerű megközelítésnek számított. Háttérzene soha nem terelte el a figyelmet az ízekről, Forgács emlékei szerint. A vacsoraélményt a messze-földön híres ételek jelentették, valamint egy személyes találkozás a séffel.

Szathmáry étterme fölött helyezkedett el a körülbelül 43-44 ezer kötetből álló könyvtára. Különösen jelentős volt a séf gasztronómiai könyvgyűjteménye, a The Szathmary Culinary Archives. Abban az időben ez volt a világ legnagyobb gasztronómiai könyv- és dokumentumgyűjteménye Forgács szerint. A könyvespolcokon a magyar irodalom is helyet kapott, Szathmáry Kossuth- és Jókai-gyűjteményével. Halálát követően könyvtárát a Sárospataki Kollégium, a nevadai Állami Egyetem, valamint a chicagói Art Institute örökölte.

Szathmáry állítólag minden este körbejárta az asztalokat, mindenkivel szóba elegyedett. Forgács hozzáteszi, hogy mindig volt valamilyen anekdotája, „székely adomája”, amivel azonnal kapcsolatot tudott teremteni bárkivel:

Nagyon sokoldalú ember volt, és közben nagyon közvetlen, mert odament az asztalokhoz, és mindenkivel megtalálta a közös hangot. Megkérdezte a vendégektől, hogy ki honnan jött, miért jött, és rögtön volt valamilyen története, amivel azonnal kapcsolatot tudott teremteni. Egy legenda volt.

Gasztropszichológia Magyarországon

A gasztropszichológia kifejezés Dr. Forgács Attila fejéből pattant ki, amikor 1984-ben levélben fordult Szathmáry Lajoshoz. Forgács harmadéves pszichológus hallgató volt a rendszerváltás előtt, amikor Végh Antal Vándorbot című utazási könyvében felfedezte a séfet, a szöveg ugyanis megemlítette a „gasztronómiai fejedelem” pszichológus diplomáját is. Ez azon nyomban felkeltette Forgács érdeklődését, mivel az evés lélektani tényezőiről semmit nem tanítottak az egyetemen akkoriban. Ezt követően kutatta fel Szathmáry elérhetőségét a budapesti amerikai nagykövetség könyvtárában egy telefonkönyvből, és levelet írt, miszerint őt nagyon érdekli a „gasztropszichológia”.

Szathmáry megnézte a könyvtárában, hogy mit lehet tudni erről a szakmáról, de nem talált egyetlen ilyen című könyvet sem a több mint 40 ezer kötetes gyűjteményében. Így rögtön meghívólevelet küldött Forgácsnak, ami elengedhetetlennek számított az akkori amerikai utazáshoz.

Forgács 1985-ben látogatta meg a séfet Chicagóban. A hidegháború idején útlevelet kapni Magyarországon, valamint bebocsátást nyerni az Amerikai Egyesült Államokba egyáltalán nem volt egyszerű. A „furcsa megjelenésű, Kelet-Európából érkező fiatalember” Forgácsot már a repülő leszállása előtt kiszúrták a bevándorlási hivatalban. Amikor utazása céljául a tanulást jelölte meg, vissza akarták fordítani a határnál, ugyanis ez tilos volt turistavízummal. Búcsúzóul megkérdezték, hogy mégis kinél szeretett volna tanulni? Amikor Louis Szathmary nevét kimondta, mosolyogva engedélyezték belépését az országba. A séf nevét akkoriban mindenki ismerte az USA-ban.

A gasztropszichológiát mentem ki kutatni hozzá. Akkoriban még ez a dolog nem létezett, és nem is tudtam elmagyarázni Lajos bácsinak mi is ez a dolog, ami nagyon kellemetlen volt. Azt mondta, hogy kisfiam, te addig nem jössz ki a könyvtáramból, amíg nem tudod megmondani nekem, hogy mi ez a gasztropszichológia

– emlékszik vissza nevetve a történetre Forgács.

Egy egész nyarat töltött a szakács könyvtárában, újraolvasva a gimnáziumi kötelező olvasmányokat és más szépirodalmi műveket, az evést ábrázoló jeleneteket vizsgálva. Rájött, hogy az ételeket nem csupán az éhség miatt fogyasztják, hanem gyakran valamilyen érzelmi vagy szociális okból. Olyan írók „mottószerű” gyűjteményéből alkotta meg Forgács Az evés lélektana című pszichológiai könyvét, mint Homérosz, Ady Endre vagy Cervantes étkezésről szóló megszólalásai. Könyve 1991-től 2024-ig hat kiadást élt meg az Akadémiai Kiadónál.

Szathmáry Lajos élete végéig bábáskodott a gasztropszichológia különféle olvasatainak kidolgozásánál. Igen szigorú ember volt, de mindent neki köszönhetek. Volt, hogy fiának fogadott, hogy aztán gyorsan ki is tagadhasson, ha valami szamárságot írtam.

Éhes disznó makkal álmodik

– így nyilatkozott Szathmáry Lajos a Magyar Televíziónak egy 1995-ben adott interjúban a háborús éveket követő életéről.

Az egyébként „igencsak túlsúlyos” séf a háború után 51 kilós volt, amikor katonatársával az utcán ételt kéregettek. Végül egy pékség megsegítette őket, amit a séf örök életére megőrzött az emlékeiben.

Vacsoramenü Hruscsovnak, és a NASA űrhajósainak

Szathmáry a Bakery megnyitásával egy időben az Egyesült Államok ételkísérleti osztályának főszakácsa volt. Ez a munkahely segített kiépíteni étterme első vendégkörét Forgács szerint, illetve olyan szakmai lehetőségeket hozott neki, amiknek köszönhetően a NASA tanácsadó szakácsaként dolgozhatott vagy a Fehér Házban készíthetett vacsorát többek között az Amerikában vendégeskedő szovjet pártfőtitkárnak, Nyikita Hruscsovnak. A menü egyik fogása egyébként a csúsztatott palacsinta volt.

A NASA űrhajósainak étkeztetésére olyan dehidratáló és gyakorlati technikákat dolgozott ki, amelyeket a mai napig alkalmaznak a szakemberek. Forgács elmondása szerint az ízek mellett arra kellett figyelnie Szathmárynak, hogy a tubusos ételek minél könnyebben elfogyaszthatók legyenek, és mellette a szükséges energiaforrásokat is tartalmazzák.

Azt az ételt is Szathmáry alkotta, amit az emberek az első holdraszálláskor ettek 1969-ben.

Szathmáry az amerikai köztévében állandó főzőműsorral rendelkezett, receptjeit pedig számos gasztronómiai lap közölte éveken keresztül, köztük a New York Times, de a Good Morning America vendége is volt, és Oprah Winfrey-vel is leült beszélgetni országos beszélgetős műsorában. Három könyve is bestseller lett az amerikai sikerlistákon.

„Lokomotív tortát főzött egy híres szakács”

Forgács Attila arról is mesél, hogy Szathmáry Lajos a kommunizmus elől menekülő magyar tehetségeket gyakran „gyűjtötte” maga köré. Minden vagyonát könyvekre költötte és emberekbe fektette a gasztropszichológus emlékei szerint.

Így például Faludy György is a szomszéd lakosztályban lakott a 80-as évek közepén, de Mexikóból, Dél-Amerikából, Romániából, Albániából és Szerbiából is érkeztek hozzá vendégek, akiket elszállásolt és akiknek „kosztot és kvártélyt” biztosított. Frank Zappa rockzenész például az egyik turnéját úgy kezdte, hogy Szathmáry Lajos szakácssapkáját viselte, és „I am Chef Louis” felkiáltással indította a koncertet, jelezve Szathmáry hatalmas ismertségét. Paul Simon (Simon & Garfunkel) és Solti György karmester is gyakori vendégei voltak.

Forgács arról is mesél, hogy az LGT együttes amerikai turnéja során szintén megfordult a The Bakery éttermében, és Szathmáry Lajossal olyan jó kapcsolatot alakítottak ki, hogy az A Kicsi, a Nagy, az Artúr és az Indián című zeneszámban egy sort is szenteltek Szathmárynak, bár hivatalosan nem említik a nevét.

Azt tudta Szathmáry, mikor valamilyen magyar híresség ment ki hozzá, hogy ő egyébként egy ismert ember. A Lokomotív GT-nek volt amerikai körútja, és van egy ilyen soruk, hogy lokomotív tortát főzött egy híres szakács, és Chicagóban szólt a rádió, mert Szathmáry egy lokomotív tortát készített nekik, amikor kilátogattak hozzá.

Máig tartó hatása van az életének

Forgács Attila gasztropszichológus életére nagy hatással volt Szathmáry nemcsak munkássága, hanem személye is. A kapcsolatot a szakáccsal 1997-ig tartotta, Szathmáry haláláig, hiszen az évek során mentor-mentorált viszonyból egyfajta „apa-fiú” kötelék alakult ki közöttük.

Forgács meghatódva emlékszik vissza a legendára. A következő mondatokkal idézi fel „Lajos bácsi” emlékét:

Az elmúlt 40 évem a gasztropszichológia körül szerveződött. Valószínűleg ezt az egyetlen nyomot hagyom majd magam után. Ez is Lajos bácsi szellemi örökségének része. Egész életemben hálával tartozok Lajos neki.

Magyar földön (is) nyugszik

Lajos bácsi 70 éves koráig minden nap dolgozott. Amikor nyugdíjba ment, buldózert hivatott, és az étterem kertjében elásatta a krumplipucolóját. Nem adta át vendéglőjét másnak, amit élete utolsó hivatalos magyar interjúja során ezzel indokolt:

Az engem megölt volna, ha valaki jobban csinálja az éttermet, ahogy az is, ha valaki elrontja, amit én csináltam.

Szathmáry Chicagóban halt meg 77 évesen. Életében többször is kijelentette Forgács emlékei szerint, hogy Magyarországra csak akkor hajlandó hazalátogatni, ha két feltétele teljesül: „Hazamennek az oroszok és Erdélyt visszacsatolják.”

Ezt a kitartó elutasítást a második világháború alatt átélt tragédiák mélyítették el benne, amikor a Marosvásárhelyen élő első feleségét és egyéves fiát a „betörő oroszok” meggyilkolták. Forgács Attila szerint Szathmáry ezt a veszteségélményt úgy kompenzálta, hogy vendégeiben „családtagokat” gyűjtött maga köré.

A rendszerváltás után Forgács Attila szeretettel hívta vissza Magyarországra, ám Szathmáry jelezte, hogy Erdélyt még nem csatolták vissza, így nem jön haza. Ez az attitűd, valamint az „oroszellenesség” végigkísérte az életét.

Lajos bácsi halála után mégis hazakerült. Hamvai fele Chicagóban maradt, másik felét szülővárosában, Sárospatakon szórták szét egy róla elnevezett pad mellett, kedvenc parkjában, ahol sokat tanult fiatal korában. Forgács szerint ez biztos a séf kérése volt, mert bár Amerikában élte élete nagy részét, és rossz véleménye volt sok magyar emberről, mégiscsak honvágya volt.

Nem véletlenül vette magát körül annyi magyar emberrel és irodalommal, művészettel. A könyvtárában rengeteg magyar nyelvű írás volt, és bár szigorú ember volt, és a kritikát is nehezen viselte, rendkívül sokat tudott Magyarországról.

Szathmáry Lajos ismertségének hiánya Forgács szerint Magyarországon azzal magyarázható, hogy halálát megelőzően nem volt internetes jelenléte, így az „internet előtti korszakból származó emberként” az emléke sem maradt meg széles körben. Amerikában azonban elképesztően népszerű volt. Forgács megjegyzi, hogy az Egyesült Államok folyamatosan változó életmódja hiányérzetet keltett benne a „hazai gyökerek” iránt. Ugyanezt a hiányt vélte felfedezni a séf Forgács szerint az amerikai emberekben is, akik az étkezésben próbáltak hagyományokat keresni.

Ebben a kontextusban Szathmáry Lajos egyfajta hagyományőrző legendává vált az amerikai gasztroidentitásban, de Magyarország is büszkén emlékezhet arra a szakácsra és gasztronómusra, aki személyiségével, és az általa készített ínyenc falatokkal meghódította Amerikát.

Szatmáry Lajos életéből annyi mindent érdemes volna ellesni. Például azt, hogy bukjunk el bárhányszor, veszítsük el mindenünket, a magyar ember fel tud állni és fel tud jutni valamennyi csúcsra, amennyiben van rá igénye.

The post Főzött Hruscsovnak, Puskás öcsinek és a holdraszálló űrhajósoknak is – így hódította meg Szathmáry Lajos Amerikát first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu