Francia filmfesztiválon kapott nagydíjat Enyedi Ildikó új filmje, a Csendes barát

Enyedi Ildikó rendezése, a Csendes barát nyerte a 16. La Roche-sur-Yon Nemzetközi Filmfesztivál Ciné+ nagydíját vasárnap – írja az MTI.

Az alkotók hétfői közleménye szerint a díjat a Diane Baratier francia operatőrből, Maria Bonsanti filmes szakemberből és Philippe Lesage kanadai filmrendezőből álló zsűri ítélte oda Enyedi új alkotásának. A film a nemzetközi mezőnyben versenyzett, ahol a fő szelekciós szempont az innovatív történetmesélés volt.

A tájékoztatóban emlékeztettek: mások mellett a magyar rendezőnő lesz a november 17. és 21. között rendezendő 46. Kairói Nemzetközi Filmfesztivál díszvendége. A fesztivál az arab világ egyetlen A-kategóriás filmes eseménye, aminek célja, hogy hozzájáruljon a filmművészet és -tudomány fejlődéséhez, valamint ösztönözze a kultúrák közötti párbeszédet.

A közleményben arra is kitértek, hogy a Velencei Filmfesztiválon hat díjat nyert Csendes barát felkerült az Európai Filmakadémia szűkített listájára, így esélyes az Európai Filmdíjra. A 38. alkalommal megrendezendő díjátadó januárban lesz Berlinben.

Az egy botanikus kert közepén álló idős fáról, illetve három találkozásról szóló Csendes barát magyarországi premierjére január 29-ig kell még várni, de néhány vetítésen már azelőtt is látható lesz.

The post Francia filmfesztiválon kapott nagydíjat Enyedi Ildikó új filmje, a Csendes barát first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest