Furcsa ügynökjelentéseket szültek az első magyar punkok

Thumbnail for 6160547

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára Facebook-oldalán napról napra osztja meg a legmeglepőbb dokumentumokat, köztük számos, korábban szigorúan titkos anyagot.

Így történt ez hétfőn reggel is, mikor a hosszú ideig az Uzsoki úton működő Kassák Klub diszkójában feltűnt első punkokról szóló jelentések közül kettőt is megosztottak.

Ezek közül az első a III/III-B. alosztálynak egy Gyapjas álnéven működő megfigyelő által beküldött, 1979. január 11-én született írás volt, amiből többek közt kiderül:

Tapasztalatom a következő: nagy létszámú közönség 250-300 fő, akik 90%-át tekintve a tizenévesek korosztályához tartoznak. Volt egy 50 fős társaság, akik a terem közepén helyezkedtek el és a hangulatot csinálták. Közbekiáltások, ugrálások, dübürgélés, egyikük fejére maszkot húztak, csókolgatták közbe vitték és mindenkihez oda lökdösték.
Feltűnő volt összevetve a korábbi Kassák közönséggel, hogy ezek hogyan viselkedtek.
A klubban szeszfogyasztás nincs, de ezeknek a zsebükben, szatyrokban ital volt. Jellemző a férfi WC-ben összetört italos üvegek. Külső megjelenésük kopott farmer, foltos ruhák az úgynevezett „csöves” gála szerelés. Bekiáltások is kísérték a zenét, közben a kezükkel különböző jeleket mutattak. Összességében nagyfokú rendezetlenség volt, a rendezők nem is törekedtek rendteremtésre.

A másik közel két héttel később, január 24-én került papírra, a következő mondatokkal:

A közönség őrjöngő kisebbsége, kb. 30 fő, ez a kifejezés a legtalálóbb, magából kivetkőzve produkálták a táncot. Mintegy öten-hatan vegyesen fiúk, lányok, kifestették arcukat fehérre, ez jellemző az angol „punkokra”. A számok szünetében felugrálva kiabálnak „Hej” és kezükkel „V” alakot mutogatnak. Ez nem azonos a „hej” szó hitleri jelentésével és karjelével.
Ennek a hangadó társaságnak egy része cigány kinézetű és a többiek is kinézésre és viselkedésre nem azonosíthatóak az egész Kassák közönséggel.
Míg a múlt alkalommal több bőrruhás un. „csövest” láttam, addig most csak párral találkoztam. Jellemző rájuk a csöves, szűk fekete bőrnadrág és ugyanezen anyagból a bőr felsőrész, de mindkettőt ki szokták szegecselni feliratokkal. Pl. „Love”, „Hej”, „Jézus” stb. A fényképen bemutatott személyt név szerint nem ismerem, de elmúlt években több alkalommal találkoztam vele a Széchenyiben. Tudomásom szerint egy volt Laci jóbarátja volt, vagy még az is. A Kassákban is együtt láttam őket.
Kerestem H. Györgyöt, de telefonon csak az édesanyjával beszéltem, elmondta, még mindig dolgozik, de szabadidejében nagyrészt „Menyus” barátjával tölti a Lehel téren.

A teljes poszt itt érhető el:

The post Furcsa ügynökjelentéseket szültek az első magyar punkok first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest