G.w.M sietett Tóth Gabi védelmére: Úgy énekelsz, hogy ezek álmukban se fognak

Tóth Gabi előadta az Eye of the Tiger című dalt a legutóbbi Fidesz-kongresszuson, majd kedden reagált a produkcióját ért kiritkákra. Az énekesnő szerint az angol kiejtésén gúnyolódóknak igazából azzal van bajuk, hogy fideszes rendezvényen énekelt. Mint elmondta, ő nem szégyelli az angolját, és az sem lepte meg, hogy ennyi bírálatot kapott a fellépése után.

Azt is mondta, a hétvégi előadásán nem volt annyira jó a hangosítás, de szívesen elénekli újra a dalt TikTokon. Ezt aztán meg is tette, ám az a videó is vegyes fogadtatásban részesült. Egy kommentelő azt írta hozzá: „Milyen szépen tátog”. Erre a hozzászólásra válaszvideót készített az énekesnő.

Na, baszd meg, most meg már tátogok… (…) Megszerkesztettek egy csomó videót, ahol jó szarul szól, direkt; terjesztik.

Negyedik keddi videójában egy a Fidesz-kongresszuson készült felvételt osztott meg az Eye of the Tiger-előadásáról, amihez ezt írta:

Ennyit a kamu, szerkesztett videókról! Így szólt ott a helyszínen élőben! AI-val már bárkit el lehet hitelteleníteni! De most már nem fogom hagyni magam!

Láthatóan G.w.M-hez is eljutott a tengernyi felvételből legalább egy, mert Instagramon üzent kollégájának:

…of the Tiger… Ne törődj egyikkel se, Gabi! Úgy énekelsz, hogy ezek álmukban se fognak úgy énekelni!

Kapcsolódó

The post G.w.M sietett Tóth Gabi védelmére: Úgy énekelsz, hogy ezek álmukban se fognak first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest