Gajdos László: társadalmi szemléletváltásra van szükség

Gajdos László élő környezetért felelős miniszter pénteki bejegyzésében számokban is bemutatta, mekkora terhet jelent az állami erdőgazdaságok munkatársai számára az illegálisan lerakott hulladékkal.

2020 óta az állami erdészeti társaságok több mint 4.100 esetben közel 12.800 tonna illegális hulladékot, építési törmeléket, lomot, gumiabroncsot és veszélyes anyagokat gyűjtöttek össze és szállítottak el az erdőkből

– jelentette ki az élő környezetért felelős miniszter, hozzátéve, hogy már ebben az évben is 637 tonna illegálisan lerakott hulladékot szedtek össze az erdőkből.

Gajdos szerint az erdész kollégák hatalmas szerepet vállalnak abban, hogy tisztán tartsák a természetet: a szakszemélyzet folyamatosan járja a területeket, és csírájában igyekszik felszámolni az újabb lerakókat, megelőzve, hogy a szemét újabb szemetet vonzzon. Ezt az óriási feladatot pedig az erdőgazdaságok saját forrásaikból, elkötelezetten végzik.

A miniszter szerint azonban a szakmai elkötelezettség mellett valódi társadalmi szemléletváltásra is szükség van. Hangsúlyozta: az illegális hulladék kihelyezése nem figyelmetlenség, hanem tudatos jogsértés. Figyeljünk oda egymásra és a környezetünkre, amit beviszünk az erdőbe, azt hozzuk is ki!

Kapcsolódó
Gajdos László: Több vizet tartunk meg Magyarországon, mint egy évvel ezelőtt

Az élő környezetért felelős miniszter a számok ismertetésén túl jelezte: a vízmegtartás nem lehetőség, hanem alapvető feladat.

The post Gajdos László: társadalmi szemléletváltásra van szükség first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest