A nyíregyházi Fidesz lemondásra szólította fel a Nyíregyházi Állatpark vezetőjét, miután kiderült, ő a Tisza Párt képviselőjelöltje. Gajdos László a Klubrádiónak azt mondta: meglepte a vádaskodás, de már nem tulajdonít nagy jelentőséget neki. Nagyon érdekesnek nevezte, hogy az állatkert élén eltöltött 30 évéből az első 15 évet MSZP-s polgármesterrel és testülettel töltötte, a másik 15 évet fideszessel
és soha nem volt egy ellenszavazat sem állatparkos előterjesztésre. És így lehetett dolgozni, hogy bíztak bennem, mindenki bízott bennem, és örültek a munkámnak és a nyíregyháziak is.
A Tisza Párt nyíregyházi képviselőjelöltje szerint az őt lemondásra felszólító helyi fideszesek sem gondolhatják komolyan,
hogy a XXI. században, Közép-Európában, demokráciában, szabad választáson nem indulhat el csak olyan, aki fideszes, mert hogyha elindul, akkor el kell, hogy hagyja az állását, vagy oda a több évtizedes szakmai reputációja, én ezt nem gondolom, mert ilyen nincsen, ez nem létezik, hogy ilyen van, úgyhogy én ezen túlléptem.
Gajdos László hozzátette: Kovács Ferenc, a város fideszes polgármestere neki semmit nem mondott arról, bármi problémája lenne azzal, hogy Magyar Péter bejelentette a Tisza jelöltjeként. A méltatlan támadásokra nem volt lelkileg felkészülve, de az állatai segítettek rajta.
Azért én egy pillanat alatt megdöbbentő állapotba kerültem lelkileg, mert én nem tudtam, hogy egy nap alatt ilyenek történhetnek, és elég nagy volt bennem a feszültség. És ezt látta a kutyám is, meg a macskám is.
Azt mondta: mikor lefeküdt a kutya melléfeküdt, a macska a mellére ült, dorombolt, a kutyát simogatta, és nem kellett egy marék nyugtató, meg semmi egyéb, egyszerűen ez oldotta a feszültséget.
Bár az igazgató véletlen balesetnek nevezte a helyi Fidesz akcióját, hétfőn Lázár János miniszter is arról beszélt, hogy a Nyíregyházi Állatpark vezetője alkalmatlan lett a feladatára. Magyar Péter erre úgy reagált, hogy ezek szerint a Fidesz eddig kegyet gyakorolt, amikor hagyta dolgozni Gajdos Lászlót. é
The post Gajdos Lászlót meglepte a vádaskodás first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





