Húsvéthétfő óta újra szabadon járhat-kelhet Galambos Lajos, akkor ért véget ugyanis reintegrációs őrizete, amit boldogasszonypusztai birtokán töltött. Első útja a szülei és nagyszülei sírjához vezetett, májustól pedig fellépéseket is vállal – a legelsőre a Story magazin is vele tartott. Ez után a trombitás a jövőbeli terveiről is mesélt a magazinnak: a távolabbiak között szerepel az unokázás, a közelebbiek között még több koncert.
Szeretnék egy televíziós műsort is készíteni Dáridó újra címmel, ahova olyan zenészeket hívnék meg, akiket a »hőskorban” ismert meg az ország. Persze nem mindenkit, pedig tény, ahogy közeledett a visszatérésem, egyre inkább megnőtt az érdeklődő, barátkozó telefonok száma. Ez nagyon álszent dolog, hiszen akik több éve nem kerestek, azok most se tegyék. Nincs haverfelvétel! Sokan másztak fel a hátamon, akik a viharban magamra hagytak! Fokozottan figyeltem a velem kapcsolatos történéseket és híradásokat. Mindent komolyan vettem, a legapróbb jókívánságokat és a néma hallgatást is…
– mondja el Galambos az interjúban.
Annak idején a TV2-n futott, és jelentős nézettségnek és nagy népszerűségnek örvendett Péntek esti Dáridó című könnyűzenei és szórakoztató műsora, ahol új, kezdő előadók is debütálhattak. Galambos főszerkesztőként és producerként tevékenykedett a műsorban, melyben a legtöbb akkor ismert híres magyar zenész és énekes megfordult az évek során, illetve korabeli külföldi sztárok is vendégeskedtek benne, mint például Thalía vagy Natalia Oreiro.
Később más-más címekkel tért vissza a műsor, de a dáridó szó valahogyan mindig szerepelt benne.
Tudta, hogy Horváth Gréta is szerepelt a Dáridóban?
The post Galambos Lajos felélesztené a Dáridót first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu