Galambos Lajossal friss interjú jelent meg a hot! magazin legújabb számában, melyben a trombitás a magánéletéről is beszélt. Mint elmondta, mostanra a magány is az élete része lett. „Megtanultam egyedül lenni, és megtanultam elfogadni magam egyedül” – idézi őt a Bors.
Szakított, de nyitott egy új kapcsolatra
Arra a kérdésre, hogy van-e most valaki, aki megdobogtatja a szívét, a 65 éves zenész így felelt:
Nincs. Ma a legőszintébben tudom neked azt válaszolni, hogy egyedül vagyok.
Múlt ősszel a TV2-n mesélt titokzatos párjáról, akivel akkor már hosszú ideje együtt voltak, és annak idején egy tévéműsorban ismerkedtek meg. Akkor annyit árult el a nőről, hogy közel húsz évvel fiatalabb nála, és a szépségiparban tevékenykedik.
Évekig voltam kapcsolatban, és veszteséggel, érzelmi deficittel szálltam ki belőle. Biztos, hogy én is hibás vagyok, de ez lezárult
– mondta el a lezárt kapcsolatról, hozzátéve: nagyon jól érzi magát a bőrében egyedül is, a kutyájával, és akkor is, ha a gyerekeivel lehet.
Meglepően népszerű a hölgyek körében
Elmondása szerint jelentkezőből nincs hiány, ennek ellenére ő komoly palinak tartja magát, aki már nem ugrál. Szeretne ismerkedni, és sokkal többre vágyik élete ezen területén, mint amit az utóbbi időben kapott.
Nem szakítom le az összes virágot, ami az utamba kerül, mert csak valami komoly dolgot szeretnék. Nagyon nehéz, mert, amikor az ember mindenképp szeretné megtalálni a társát, akkor nem fogja. Bízom abban, hogy majd belém akad valaki vagy én valakibe. Nyitott szemmel és füllel járok, mert nyitott vagyok egy új kapcsolatra.
The post Galambos Lajos szakított fiatal barátnőjével: „veszteséggel, érzelmi deficittel” szállt ki az évekig tartó kapcsolatból first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





