Galla Miklós: Borzalom, hogy az MTVA mit művel Karinthy Frigyes nevével

Thumbnail for 6570845

Hétfőn lapunk is megírta, hogy a közmédia gyűlöletkeltésre hivatkozva visszavonta Aranyosi Péter Karinthy-gyűrűjét, amit 2017-ben kapott. Indoklásukban nem említettek konkrét példát, ám feltehetően azért határoztak így, mert a humorista egy májusi interjúban „dakotákként” hivatkozott a romákra, és azt mondta róluk, hogy tetvesek. Aranyosi később kedvenc szovjet viccével reagált a történtekre, majd állást foglalt a témában a humorista egyik foglalkoztatója, a Showder Klub, illetve Kormos Anett és Lengyel Tamás is.

Nemrég Galla Miklós is megszólalt az üggyel kapcsolatban. Mint ismeretes, a humorista-zenész úgy lett Karinthy-gyűrű tulajdonos, hogy Laár András négy évvel ezelőtt átadta neki a sajátját: az elismerés odaítéléséért felelős kuratórium eredetileg Gallát tervezte kitüntetni a gyűrűvel 2021-ben, de az elismerés átadása előtt méltatlanságra hivatkozva visszavonták a kitüntetését.

Aranyosi Péter és én is jogosan kaptuk meg a Karinthy-gyűrűt. Borzalom, hogy az MTVA mit művel Karinthy Frigyes nevével. Fricikém, te zseni, nem ezt érdemelted

– fogalmazott Facebook-posztjában Galla.



A Karinthy-gyűrű(k) eredetéről és történetéről alábbi cikkünkben írunk részletesebben:

Kapcsolódó
A Karinthy-gyűrű 50 éves története alatt nem Aranyosié volt az egyetlen botrány

Volt már példa visszavont kitüntetésre, és arra is, hogy a díjazott nem volt hajlandó átvenni a gyűrűjét.

The post Galla Miklós: Borzalom, hogy az MTVA mit művel Karinthy Frigyes nevével first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest