Giorgia Meloni kihúzta a gyufát a szicíliai maffiánál

Thumbnail for 6345334

Giorgia Meloni olasz miniszterelnököt és kormányát támadják a szicíliai maffia tagjai a hatóságok által lehallgatott beszélgetésekben, amelyekre a kormányfő hétfőn este reagált – írja az MTI.

Meloni a közösségi oldalán hangoztatta, hogy a szervezett bűnözés embereinek kijelentései azt bizonyítják, hogy a kormány a helyes irányba halad. Leszögezte egyúttal, hogy semmilyen engedményt nem tesznek a bűnszervezeteknek.

A La Repubblicában jelent meg a rendőrség maffiaellenes operatív egysége (Sisco) által titokban rögzített beszélgetések szövege. A Cosa Nostra emberei a szicíliai tartományi testület egyik politikusával, Vincenzo Figucciával találkoztak. A találkozót a rendőrség lehallgatta. A nyilvánosságra hozott megbeszélés során a maffia két drogbárója, Salvatore Inzerillo és Filippo Filiberto keresetlen szavakkal illette Melonit és a kormányának tagjait. Sérelmezték, hogy a kormányfő nem enyhítette a szervezet bűnözés miatt elítéltek börtönkörülményeit, és azt hangoztatták, hogy

Meloni „becsületbeli bűnt” követett el,

miután nem oldotta fel a maffiatagokra vonatkozó, úgynevezett 41-bis törvényt, ami rendkívül szigorú börtönbüntetést ír elő. A maffiózók ugyanis azt remélték, hogy a kormány enyhítést rendel el a Cosa Nostrát vezető keresztapa, Matteo Messina Denaro 2023. januári elfogása után.

A hatóságok válaszának tekinthető a kedd reggeli rendőrségi akció, amelyben Palermóban és területén a Cosa Nostra több mint száznyolcvan tagját vették őrizetbe. A rendőrség első közlése szerint a maffiatagok az utóbbi évtizedekben lefejezett szervezetet próbálták meg újjáéleszteni.

A 68 éves Salvatore Inzerillo a palermói maffia régi családjainak, az Uditore és a Passo di Rigano klánoknak a képviselője. Az Inzerillo családot a nyolcvanas évek eleji maffiaháborúban az akkori keresztapa, Toto Riina száműzte Palermóból. Riina 2017-ben börtönben bekövetkezett halála után tértek csak vissza. Inzerillo a Szicília és az Egyesült Államok közötti kábítószer-kereskedelemről ismert, tizenöt évet ült börtönben.

The post Giorgia Meloni kihúzta a gyufát a szicíliai maffiánál first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest