Gyarmati Andrea: Soha ennyi rénszarvas nem járt a kerületben

Itt az év utolsó hónapja, közelednek az ünnepek. Érezni ezt a rendelőben és a közlekedésben is. Az előbbi örömmel, az utóbbi feszültséggel teli.

Ülök az Erzsébet körúti dugóban, a rádióban arról beszél a műsorvezető, hogy „itt az advent, az elcsendesedés időszaka”, én meg pont nem elcsendesedést látok magam körül.

A sor nem mozdul, pedig nagyon oda kéne érnem valahová. Igyekszem nem kiborulni, próbálom elterelni a gondolataimat, „mozizom”, vagyis kedves és boldogító karácsonyi emlékeket idézek fel magamban – megkönnyítve ezzel a várakozást. Olyan, már gyerekkoromban a fejembe vésett alapismereteket mantrázok, hogy „az advent a szeretet, a béke, a várakozás ideje, az év leghangulatosabb időszakainak egyike, már ha azzá teszed”; aztán azt is hozzátoldom magamban, hogy „ha hagyják, hogy azzá tegyem”.

És folytatom: „Az advent jelentése eljövetel, és nemcsak anyagi értelemben vett készülődést jelent, hanem lelki ráhangolódást is, vallástól függetlenül… És, alkalmasint, ha szerencsénk van, dugótól függetlenül.”

Na!

„A koszorú négy gyertyája négy fogalmat jelképez, ezek sorrendben: hit, remény, öröm, szeretet. S mindezen felül, ahogy nagymama mesélte, a római katolikus hagyományban egy-egy személyre vagy közösségre is utalnak a gyertyák, úgymint:

Ádámra és Évára, kiknek elsőként ígérte meg Isten a megváltást – ez a hit,
a zsidó népre, melynek megígérte, hogy közülük származik a Messiás – ez a remény,
Szűz Máriára, aki megszülte a Fiút – ez az öröm,
valamint Keresztelő Szent Jánosra, aki hirdette Jézus eljövetelét, és készítette az utat az emberek szívéhez – ez a szeretet.”

Mire eddig jutok, „ajándékot” kapok: átvergődöm a kereszteződésen, és megérkezem a betegemhez.

Hát, igen, az ajándék az ünnep fontos eleme. Gyerekként csak azt tudod, hogy jön a Télapó és a Jézuska, és mindketten leginkább azzal vannak elfoglalva, hogy neked örömöt okozzanak, kiderítsék, milyen ajándékra vágysz. És nem érted, miért aggódnak a szüleid, a rokonaid, nekik nincs semmi dolguk az ajándékokkal, hiszen azokat a Télapó és a Jézuska hozza. Már ha jó és szófogadó voltál.

Mondjuk azt sose értettem, hogy a fent említettek honnan tudnak mindent annyi sok gyerekkel kapcsolatban; és hogy nem vagyok ezzel a feltételezéssel egyedül, annak ékes bizonyítékát éltem át a minap a rendelőben.

Előkerülnek a díszek, mindig akad valami új is. Rengeteg gyerek beöltözve érkezik vizsgálatra: soha ennyi rénszarvas és pörgős szoknyás szárnyas angyalka nem járt a kerületben.

Mint minden évben, most is szóba kerülnek a vágyott ajándékok, és Kati nénivel, az asszisztensnőmmel bizony bevetjük „a Mikulás és Jézuska is nézi, milyen bátor vagy a szurinál” kezdetű erősen cinkelt kártyát. Ami nem mindenkinél jön be maradéktalanul, mint ezt a következő történet is igazolja.

Nagyon szép és nagyon okos. Nem igazán hiszi el a dajkameséket. Ráadásul mindig, minden helyzetben vannak kérdései. Sőt, visszakérdez. Nagyon bírom.

„Doktor néni, te ismered személyesen a Télapót?”

„Hát, találkoztam már vele, vagyis ismerem, de ő nem biztos, hogy emlékszik rám.”

„De ha nem emlékszik rád, miért mondjátok, hogy tudni fogja, ha sírok a szurinál?”

„Sírhatsz, azzal nincs baj, ha neked úgy könnyebb, de azért biztosan megjegyzi a bátrak nevét.” (Micsoda marhaság, jut közben az eszembe, de csak nem eshetek ki a magam kreálta szerepből.)

„Én nem hiszem, hogy a Télapónak mostanában jut ideje erre is odafigyelni” – így az én barátnőm. Amivel megerősíti az én hajdanvolt elképzelésemet, miszerint azért el-elsikkad egy-egy gyermeki turpisság. Mondjanak bármit is a felnőttek.

Annyi mindent kértem én a sok év alatt karácsonyra, és mondhatom, zömében meg is kaptam, amire a szívem vágyott, a rózsaszín lapos mackótól a meghitt, boldog együtt ünneplésig. Idén is kérek majd magamnak és a szeretteimnek a Jézuskától, ha szembejön és megismer.

Mit is?

Csupán három dolgot.

Azt mondják, a földi boldogsághoz nem kell más, mint hogy: