Kulcsár Edina a minap a TikTok-oldalán osztott meg egy videót, melyen véres arccal, háborús díszletben látható, mint katona. Kisfilmjét azzal kezdte:
Egy forgatásnak köszönhetően volt alkalmam belelátni, hogy milyen lenne a háború. Bár nyilván egy éles helyzet ettől ezerszer rosszabb.
Mint mondja: számára belegondolni is hátborzongató, milyen lenne állandóan készenlétben lenni, elesetteket látni, és rettegni, hogy viszontlátja-e még a családját.
Én gyerekkorom óta rettegek a háborútól, borzalmas a tudat, hogy nem tudok mindenkit megvédeni, de próbálok nem gondolni rá, és csak a boldog pillanatokra fókuszálni
– fogalmaz az influenszer, akit az egyik felvételen speciális effektekkel fel is robbantottak.
Kulcsár a videó további részében családi felvételeket mutatott, miközben arról beszélt, hogy „számunkra a jelenlegi helyzet természetes, és reméli, hogy ez így is marad, és a gyerekei békében tudnak felnőni”.
@edinakulcsar_official Volt alkalmam részt venni egy forgatáson, ahol háborús körülményeket idéztünk meg. Nyilván ez csak egy forgatás volt, mégis betekintést adott abba, milyen lehet egy ilyen helyzet hangulata, bizonytalansága. Ez az élmény bennem is sok mindent megmozgatott. Nekem a biztonság mindennél fontosabb. A családom az életem, a gyerekeim nyugalma az első. Minden döntésemet ez határozza meg mindig is így volt, és így is marad.
Az édesanya kisfilmje egyébként nagyjából egy héttel a Fidesz kampányvideója után jelent meg. Utóbbiban egy magyar kislány az édesapját keresi, akit a sárba térdepeltetnek a fronton, majd kivégeznek. Utóbbival kapcsolatban többek mellett Fluor is kifejezte ellenérzéseit:
The post „Gyerekkorom óta rettegek a háborútól” – Kulcsár Edina háborút idéző forgatáson járt, speciális effektekkel fel is robbantották first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





