Gyermeke született két börtönben ülő gyilkosnak, holott sohasem találkoztak

Thumbnail for 6229310

Elképesztő szerelmi történet zajlott le egy börtönben a floridai Miamiban. A főszereplők Daisy Link és Joan Depaz. Mindketten a húszas éveikben járnak és mindketten azért ülnek, mert – különböző ügyekben – gyilkossággal vádolják őket – írja a Vice.

A páros a szellőrendszeren keresztül kezdett kommunikálni. Daisy egy helyi hírportálnak elárulta, ez úgy működik, hogy különböző cellákban, vagy szinteken fogva tartott elítéltek kopogással veszik fel egymással a kapcsolatot, majd a vécére felállva akár beszélgethetnek is egymással. A börtönlakók a szellőzőkön keresztül leveleket, fotókat is küldhetnek egymásnak.

Link és Depaz így ismerkedtek meg és szerettek egymásba. Amikor a férfi elmondta nőnek, hogy mindig szertett volna gyereket, elkezdődött a bizarr családtervezés.

Depaz azt mondta, legalább egy hónapon keresztül, minden nap ötször maszturbált. Az ondót csomagolófóliából készített tasakba engedte, amit aztán a szellőzőn keresztül ledobott Link cellájába. A nő egy gombafertőzés kezelésére használt gyógyszer adagolójába helyezte, majd azzal a vaginájába juttatta a spermát.

Dr. Fernando Arkerman, a Miami Termékenységi Központ igazgatója azt mondja, bár kicsi az esély rá, hogy valaki ilyen módszerrel teherbe essen, azért nem lehetetlen. Linknek és Depaznak sikerült. A kislányuk júniusban született meg. A férfit és a nőt azóta két különböző börtönben helyezték el, de telefonon, vagy videohíváson keresztül kapcsolatba léphetnek egymással.

Depaz gyilkossági ügyét 2025 májusában kezdik tárgyalni, Link ügyében egyelőre nem tűzték ki a tárgyalás időpontját.

The post Gyermeke született két börtönben ülő gyilkosnak, holott sohasem találkoztak first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest