„Gyermekverő tolvaj, te nárcisztikus pszichopata” – durván nekiment Márki-Zay Péternek a DK-s politikus

Nem csitul a DK és Márki-Zay Péter közti pengeváltás, most Rónai Sándor ment neki a hódmezővásárhelyi polgármesternek. Az ügy előzménye, hogy Márki-Zay interjút adott a Konkrétan nevű műsornak, ahol azt mondta, hogy nehéz félreérteni, ahogy a Demokratikus Koalíció (DK) vezetője, azaz Dobrev Klára „új párjával” táncolt a Budapest Pride-on.

Dobrev erre azt írta, hogy „Márki-Zay Péter úgy viselkedik, mint egy gátlástalan kukkoló! Márki-Zay Péter az internet legocsmányabb bugyraiból származó hazugságot állított rólam és Rónai Sándorról a tegnap megjelent, Konkrétan című podcastben”. Dobrev hozzátette: Márki-Zayt politikusként, „polgármesterként ordas hazugságokkal haknizik, és közben cseppet sem érdekli, hogy ezzel egy kétgyermekes családapát, Rónai Sándort, Sanyi feleségét és gyerekeit is támadja.”

Erre reagálva Márki-Zay úgy kért bocsánatot, hogy feltette egy videót, amelyen Dobrev és Rónai is látható, és egy rövid testbeszéd-elemzés is került a posztba.

Ezután szólalt meg Rónai Sándor, a DK parlamenti képviselője. Ő ezt írta:

Figyelj rám, te gyermekverő tolvaj, te nárcisztikus pszichopata!

A családon belüli erőszakot elítélem, a saját családoddal végső soron magánügy, hogy mit művelsz, de a bántalmazás ott sem magánügy.

A te gyerekeid védtelenek veled szemben, de az enyémek nem.

Ha őket akarod bántani, én jövök veled szembe.

Ezért első körben együttérzésemet szeretném kifejezni a feleségednek, akinek családanyaként el kell szenvednie a mániákus hazudozó családfő bántalmazásait, együtt kell élnie azzal, hogy ha dühös vagy, akkor pofonvágod a gyerekeidet.

Isten irgalmazzon annak, aki ebben megakadályoz téged otthon!

Nyilván azt sem lehet könnyű feldolgoznia, hogy 7 közös gyermek születése után, te elsősorban Szájer József és Orbán Gáspár, másodsorban Rónai Sándor nemi élete körül ólálkodsz.

Sovány vigaszt jelenthet csak számára, hogy utóbbi esetében, legalább egy hetero kapcsolatról fantáziálsz.

De ez a ti tragédiátok, rátok tartozik.

Engem és a családomat hagyd ki ebből!

Néhány állításodat cáfolnám, hogy ne a te hazugságod maradjon meg az emlékezet számára:

Senkinek sem voltam társa EP-képviselői munkám során, legfeljebb kollégája.

A DK-ban sem lettem fontosabb politikus Gyurcsány Ferenc távozásával, hiszen a legutóbbi tisztújításon választottak meg épp Gyurcsány Ferenc alelnökének.

Te ezt pontosan tudod, csak hazudsz, mert ez a mániád, és/vagy erre kaptál megrendelést.

Magad vallottad be, ezért nem sorolnám a bűneidet, hogy mennyit csaltál a kampányban, aminek az árát a téged támogató és a pénzügyi machinációidról semmit sem sejtő politikai közösségnek kellett kifizetnie helyetted.

Nem sorolom a részleteit, hogy hogyan utasítottál pártokat, politikusokat, hogy ne kampányoljanak.

Nem sorolom, hogy hogyan vettél el kampányeszközöket esélyes jelöltektől, és hogyan tetted tönkre szándékosan az ellenzéki pártok kampányát.

Te elloptad a győzelem esélyét az ellenzéktől.

Biztos kifizetődő volt neked, hiszen minden korábbinál nagyobbat nyert a Fidesz a te segítségeddel.

(…)

Nincs köztünk semmi. Én egy nős, hetero családapa vagyok.

Szállj le rólam, hagyd békén a családomat!

És -elnézést tőlük- foglalkozz inkább a feleségeddel és a gyerekeiddel!

Nem tudni, megáll-e itt az ügy,vagy sem, esetleg Márki-Zay ismét megszólal.

The post „Gyermekverő tolvaj, te nárcisztikus pszichopata” – durván nekiment Márki-Zay Péternek a DK-s politikus first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest