„Csocsó? Az nem kocsmajáték? Nem mindenki részegen játssza?” – érdeklődött kollégám, mielőtt elindultam az egyik jól ismert budapesti csocsóklubba, hogy Koncz Petrával, világ- és Európa-bajnok csocsójátékossal beszélgessek a pályájáról, a sportág jelenéről és jövőjéről.
A pesti klub felé vezető úton végig az járt a fejemben, mi miatt gondolkodhatnak így sokan a csocsóról. Noha több kisbolt és dohányüzlet előtt vezetett az utam, nem vitt rá a lélek, hogy sört felszisszentve a felhőtlenebb játék reményében álljak le a világbajnokunkkal meccselni.
„Jól céloztam kézizésnél, ez a csocsónál jól jött”
14:50-kor pillantok az órámra, így még biztosan időben odaérek a 15:00-ra megbeszélt időpontunkra. A Jósika utcai csocsóklubhoz érve sok dolog nem jelzi kívülről, hová is érkezik az ember. Petra – profi sportolóként – pontos, a pincehelyiségbe vezető klub előtt vár az érkezésünkre.
„Remélem, be is jutunk!” – mondja Petra, hozzáfűzve a szomorú magyarázatot: a klub bezárta a kapuit, csocsózni talán mi fogunk itt utoljára.
Pedig jobbnál jobb asztalok sorakoznak a már fűtetlen helyiségben, de erről majd később. Illik ugyanis magyarázatot adni arra, Petra hogyan került a világ legjobb csocsójátékosai közé.
„Világéletemben sportoltam. Jolly joker voltam már az iskolában is: pingpong, kézi, atlétika – mindent versenyszerűen csináltam. Még a lövészetet is kipróbáltam, a célzás jól ment, az a kézilabdából hozott képességem. A csocsónál jól jött” – kezdi a történetét Petra, aki civilben magántanárként dolgozik Szolnokon, és a csocsóval való megismerkedése a sport szempontjából kevésbé formális helyen – ki nem találják – egy szórakozóhelyen történt.
Kék Angyalnak hívták a helyet, amolyan késdobáló feelingje volt. A barátainkkal ez volt a törzshelyünk: beszélgettünk, biliárdoztunk, kólát ittunk, voltak, akik kártyáztak. És voltak csocsóasztalok is. Egyszer a srácok nem voltak meg négyen, amennyi a páros játékhoz szükséges, ezért megkérdezték, nincs-e kedvünk csatlakozni, ha úgysem kártyázunk. Odaálltunk, én utánozni kezdtem, amit ők csinálnak, és jól ment, el sem hitték, hogy először játszom.
Petra a nem is olyan meglepő kocsmagyőzelmei után kedvet kapott a góllövéshez és a védekezéshez.
„Akkor még 20 forintossal működtek az asztalok. Munka után, délután négy körül megérkeztem a szolnoki klubba, kipakoltam az érméket, és egyedül gyakorolni kezdtem. Passz ide, passz oda, lövés elölről, hátulról – szigorúan pörgetés nélkül. Mikor megérkeztek a többiek, látták, mit csinálok, és beálltak játszani. Innentől kezdve minden nap éjfélig játszottunk.”
Út a csúcs felé
Tisztán emlékszik a legelső profi meccsére: 2003 májusában történt egy országos bajnokságon.
Petra akkor nem egyéniben, hanem párosban indult Dombi Pankával, akivel korábban ugyanabba a szegedi klubba jártak csocsózni. A baj – az ő szempontjukból – csak annyi volt, hogy együtt még sohasem álltak asztal mellett egyazon célért küzdve. Mégis megnyerték az első versenyüket. Innentől pedig Petra csocsós karrierje is új lendületet kapott.
„A versenyen ott volt egy osztrák-magyar állampolgár, Gaál Alex, aki nagy névnek számít a csocsóban. Megkérdezte, nincs-e kedvünk ellátogatni Ausztriába, hogy megnézzük, milyen lehetőségek vannak egy olyan országban, ahol nagyobb a csocsós élet, és jobban működnek a professzionális keretek. Két hét múlva már ott versenyeztünk. Más volt minden: a játék stílusa, a csocsóról való gondolkodás, ami nagyon megtetszett.”
De milyen képességek szükségesek ahhoz, hogy az emberre felfigyeljenek, és egy másik országba hívják játszani?
The post „Gyilkos, gyors, pontos vagyok” – a magyar világbajnok szerint kezdésnek csocsóasztalokra lenne szükség az iskolákban first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu
