Győrfi Pál először nyilatkozott azóta, hogy otthagyta az Országos Mentőszolgálatot. Mint ismert, Győrfi júniusban távozott szóvivői posztjáról, amelyet közel két évtizedig töltött be, majd júliusban bejelentette, hogy a mentőszolgálattól is elmegy.
Hét kormányzati ciklusban, kilenc főigazgató alatt szolgáltam szóvivőként. Nyilván minden váltás magában hordozta a szóvivőcsere lehetőségét, mégis a helyemen maradhattam. Most is bíztam benne, hogy folytathatom a munkát, de sajnos nem így történt
– kezdte a story.hu-nak a volt mentőtiszt, aki, bár más munkakörben maradhatott volna a mentőszolgálatnál, végül a távozás mellett döntött.
„Nagy dilemmát jelentett, hogy maradjak a szervezetnél koordinátori munkakörben, vagy keressek új kihívást. Mindkét választás riasztó volt. Nem tudtam elképzelni, hogy olyasmit csináljak, ami nem én vagyok, de azt sem, hogy elhagyjam azt a helyet, ami gyerekkorom óta az életem fontos része. Sokáig őrlődtem, végül július közepén meghoztam a döntést: kilépek a Mentőszolgálattól!” – mondta Győrfi, aki 43 évig dolgozott az OMSZ-nél.
Időbe telik feldolgoznia a veszteséget
Ez számomra valódi gyászmunka. Ahogy a pszichológiában is leírják, ennek megvannak a maga állomásai: a sokk, a tagadás, a düh, a szomorúság és végül az elfogadás. Én is ezen az úton járok. Érdekes módon a düh fázisa nálam elmaradt. Pedig ilyenkor természetes lenne haragudni a döntéshozókra vagy az egész világra, de bennem nem volt ilyen érzés. Inkább szomorú vagyok, amiért így ért véget a pályafutásom
– fogalmazott, hozzátéve: „Ez nem egyszerűen egy munka volt számomra. Hanem a szerelmem, a hobbim, a második családom, gyakorlatilag az életem. A hétvégéimet is ennek szenteltem, soha nem éreztem tehernek, mert imádtam csinálni. Mégsem szeretnék sokat keseregni. A gyerekeimnek azt szeretném megmutatni, hogy a nehézségek egyben lehetőségek is, a változás pedig az élet velejárója. Pozitív hozzáállással, munkával és szeretettel könnyebb talpra állni”.
Hogyan tovább?
Jelenleg a családjával pihen a Balatonnál, próbál feltöltődni, és átgondolja, hogyan tovább. Mint mondja, a legtöbb tapasztalattal kommunikációs területeken és a médiaszereplések terén rendelkezik, de régóta tart motivációs előadásokat és tréningeket testi-lelki egészségről és a longevity területeiről, emellett egyetemeken is tanít.
Most a könyvírás is megfordult a fejemben, de nyitott vagyok teljesen új irányokra is
– árulta el, hozzátéve: „A mentőszolgálatnál eltöltött 43 évet semmi nem fogja kiváltani, az egy külön polcon marad az életemben. De bízom benne, hogy jönnek új kihívások és hasznos dolgokat csinálhatok a jövőben is”.
Elmondása szerint már kapott megkereséseket is, de még korainak érzi, hogy bármi mellett elköteleződjön. „Ez most az elengedés időszaka. Ebben a családom jelenti a legnagyobb támaszt. Most is összekapaszkodunk, és erőt adnak ahhoz, hogy előre tudjak nézni” – mondta Győrfi Pál.
The post Győrfi Pál: Szomorú vagyok, amiért így ért véget a pályafutásom first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





