Lehet szeretni vagy utálni, de azt nem tagadhatjuk el, hogy kétségkívül nagyot mennek az utóbbi évek magyar romkomjai. A legújabbat, a Beléd estemet Tiszeker Dániel rendező, valamint a Szenvedélyes nők és a Futni mentem producerei hozzák el nekünk a vászonra. Az ígéretes szereplőgárda tudatában ültünk be a vetítésre megnézni, mit tud a legújabb kasszasikergyanús romantikus vígjáték, ám csalódottan jöttünk ki a moziteremből.

A filmkritikusok egyik visszatérő dilemmája, hogy mennyi spoiler indokolt a véleményük alátámasztásához – a Beléd estem eredetiségéről azonban sokat elárul, hogy itt fel sem merül ez a kérdés: kivételesen semmit nem lehet elrontani a sztori részleteinek felfedésével, mert minden pontosan úgy alakul, ahogy azt az első öt perc és az előzetes alapján feltételezné a néző.

Hajlakkba zárt színjáték

Eszter (Rujder Vivien) színésznő, méghozzá az elviselhetetlen díva kategóriából. Háklis a szigorú vegán étrendjére, és az emberek nagy részével elképesztően lekezelő, beleértve az őt pincsiként követő párját, Attilát (Bányai Kelemen Barna). Ők egyébként a nyitójelenet dátumától számítva mindössze három nappal később esküsznek – annak ellenére, hogy Eszter látványosan megveti. Bányai igazi szerencsétlent alakít a Beléd estemben, mégpedig igen hitelesen, ami akkor válik igazán kontrasztossá, ha már láttuk őt a Toxikomában a szigorú Csernus doktorként.

Bálint (Szabó Kimmel Tamás) színész, szintén az elviselhetetlen díva kategóriából. A hozzá hasonló emberekre szokás mondani, hogy a legyet is röptében – ezt a forgatásokon is aktívan gyakorolja a kolléganőivel. Kivéve Eszterrel, mivelhogy szívből gyűlölik egymást, emiatt pedig kihívást jelent eljátszaniuk a szerelmespárt a kilencvenes években játszódó filmben, amit a Mészáros Máté által alakított rendező próbál levezényelni.

Csakhogy a forgatáson Eszterre rádől az egyik lámpa és eszméletét veszti. A kórházban magához térve Attila és a színésznő orvosa (Pokorny Lia) aggódó arcát pillantja meg először, akik ijedten konstatálják, hogy Eszter a filmben játszott karakterének, Lilinek, a félszeg fodrászlánynak képzeli magát. Aki nem mellesleg Bálintba, vagyis, ahogy a filmbéli filmben hívják, Samuba szerelmes. Viszont az idő szorít: nemsoká esküvő, és a filmet is be kell fejezni. Ezért a doktornővel egyeztetve a rendező úgy dönt, mivel a díszlet már úgy is be van rendezve, eljátsszák, hogy Eszter tényleg Lili, hátha sikerül visszahozni az emlékezetét. Ebben pedig – nagy felháborodására – Bálintnak is együtt kell működnie.

A romantikus vígjátékok közkedvelt szereplőtípusa a nőalak, akinek története nem érhet véget máshol, mint egy férfi ölében. A probléma ezúttal az, hogy menet közben semmit nem tudunk meg arról, ki is ő, miket szeret, milyen élete volt a cselekmény előtt – Eszterről is mindössze annyit tudunk, hogy vegán, és élete első szerelme nagy csalódás volt. A romkom-szirén alakja minden reggel hibátlan frizurával és sminkkel ébred, mintha az egész embert hajlakkban fürösztötték volna, és az alkalmankénti tökéletlensége humorforrássá csökevényesedik. Na nem mintha az említett tökéletlenség valaha túlmutatna a néha morcos viselkedésen, pár öntelt megjegyzésen vagy egy viccesen elrontott hajviseleten. Ebbe a formába Eszter is tökéletesen beleilleszkedik.

Különösen vicces – és valljuk be, kissé bugyuta is –, amikor már magát Lilinek képzelve teljesen bepánikol, hogy Bálint biztos azért hagyta faképnél egyik reggel, mert meglátta smink nélkül ébredés után. Nem maga az ijedtség az, ami nevetésre késztet, sokkal inkább az, hogy ébredéskor ott virít a szempillaspirál és a szemhéjfesték Eszter arcán, amikor bociszemekkel felnéz a mellette fekvő Bálintra.

Ez jó példája annak, miért annyira zavaró, ha egy film egyszerűen túl steril. Mindenki olyan, mintha magazinból vágták volna ki, a személyiségük pedig nagyjából egy napilap horoszkóprovatának a mélységét éri el. Nehéz igazán kapcsolódni ahhoz a ragacsos, álomszerű képhez, amit a Beléd estem felkínál nekünk, nézőknek, mert még az emberi esendőség is egy gondos kurátori munka eredményének tűnik a történetben.

Azok a romantikus kilencvenes évek

Minden negatívuma ellenére a film csemege azoknak, akiknek van egy romantizált képe a kilencvenes évekről. A képi világ és a díszlettervezés rendkívül jó atmoszférát teremt, és azt nem lehet eltagadni, hogy esztétikai nézőpontból kellemes a film.

Az viszont már sajnálatos, hogy ez a kis képzeletbeli időutazás megannyi olyan lehetőséget hordoz magában, amit az alkotók egyszerűen nem használnak ki.

Végképp érthetetlen, hogy Esztert úgy „száműzik” a filmbeli lakásába a gyógyulása érdekében, hogy ott közel semmilyen, a kilencvenes évekbe jól illeszkedő szórakozási lehetőséghez nincs hozzáférése. A polcon sorakozó könyvek csak kellékek üres lapokkal, a tévében meg magától értetődően nincs adás, amit könnyen pótolhattak volna videókazettákkal – lehetőségek újabb tárházát kinyitva ezzel –, de nem tették. A gyógyulását felügyelő karakterek pedig annyira nem készülnek fel a helyzetre, hogy még a hűtőben is csak a kellékételeket hagyják, tehát a főzés és az evés öröme is ki van zárva szegény Eszter számára. Ilyen körülmények mellett hogyan várhatnánk azt tőle, hogy kizárólag ebben a purgatóriumban töltse a napjait – még akkor is, ha azt nagyrészt az áhított férfi társaságában teszi?

Amikor az amnéziás színésznő alkalomadtán kitévelyedik az utcára,

• vagy elájul a 2020-as évek külvilágától,
• vagy úgy jut be a munkahelyének hitt szalonba, hogy nem értjük, akkor épp hogyan sikerült elkerülnie, hogy ismét sokkot kapjon a megannyi okostelefontól, vezeték nélkül fejhallgatótól, és modern ruhaösszeállításoktól, amikkel az utcán minden logikus gondolatmenet szerint óhatatlanul szembesülnie kell.

Ez egyedül akkor lenne elkerülhető, ha közvetlenül a forgatásra kibérelt szalon mellett lakna, ezt pedig a film alapján tudjuk, hogy nem így van.

Ettől függetlenül azért akadnak a filmben olyan egysorosok, amiken tényleg lehet nevetni. A Mészáros Máté és Pokorny Lia közti dinamika például több ilyennel is megörvendeztet minket, kettejük kapcsolatának formálódása a Beléd estem legszórakoztatóbb szála.

Bár elképzelhető, hogy csak az elfogultság uralkodott el rajtam, mivel Mészáros annak idején az ikonikus „röghegység vagy lánchegység” monológgal a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlanból, Pokorny pedig a Beugróban megvillantott humorérzékével véste be magát örökre a szívembe. Meg persze értékelni kell az öniróniát, hogy Mészáros Sport szelettel a kezében tűnik fel egy jelenetben, ami kikacsintás a vele forgatott, nagy népszerűségnek örvendő reklámkampányra.

Fontos megjegyezni, hogy egyébként a filmben szereplő többi színésznél sem a tehetség hiányzik, a filmbeli karaktereikből viszont nem tudnak ebből túl sokat megmutatni. A Beléd estem alapkoncepciója igen ötletes, ám a két egymástól távol álló évtized ütköztetése csupán felületes, gyermekded poénforrásként szerepel. A moziból kilépve az volt a benyomásunk, hogy ez a másfél órás romkom kihagyott ziccerek tömkelege volt, és hiába a lenyűgöző szereplőgárda, a film egyik eleme sem ment elég mélyre, hogy a végeredmény egy életszerű, tartalmas, vagy igazán szórakoztató legyen.

Beléd estem, 2026, 93 perc. 24.hu 3/10

The post Gyorsan beránt a cukormázba vont 90-es évek, de a Beléd estem sorra hagyja ki a ziccereket first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu