Elsöprő arányban, 27 igen szavazattal 3 nem ellenében és egy tartózkodással a rektor felmentésére szavazott a MOME szenátusa kedden délután – írja a hvg.hu. A portál arról tudósít: a felszólalásokból is az derült ki, a rektor elveszítette a bizalmat.
A MOME-n a tiltakozás még múlt hét hétfőn indult, ekkor 200 hallgató egyórás tapsolással akadályozta meg, hogy a rektor, Koós Pál szóhoz jusson.
A rektor még decemberben bejelentett személyi döntései az elmúlt hetekben nagy visszhangot váltottak ki az intézményben. A MOME pályázatokat írt ki a szervezeti átalakítás részeként épp kialakuló szervezeti egységek, az úgynevezett tudásközpontok vezetésére, és hét pozícióból Koós Pál három esetben nem fogadta el a szenátus által megszavazott jelöltek pályázatát, két esetben pedig olyan vezetőt jelölt ki, akit a szenátus határozottan nem támogatott. A lépés azért is keltett felháborodást, mert a rektor döntésével szembe ment az egyetem legfőbb választott szervezetével, amelynek elvileg az egyetemi autonómiát kellene képviselnie, és azért, mert a vezetők visszautasításával a rektor még jobban elmélyítette a szervezeti átalakítás jelentette káoszt, pár héttel a tavaszi félév kezdete előtt.
A MOME FRONT kedd délutáni közleményében az áll: a követeléseket több mint 600 hallgató írta alá. „Az első követelés a rektor és helyetteseinek lemondására vonatkozott. Az egyetem eddig nem adott ki hivatalos közleményt, ugyanakkor belső információk alapján a rektor helyetteseivel együtt távozik. Az ülés végén az egyetem hallgatói percekig tartó hangos tapssal ünnepelték a szenátus döntését.”
The post Győztek a hallgatók, megbukott a MOME rektora: felmentették Koós Pált first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu