Március közepétől két hét alatt egy lakókocsiban utazva és lakva körbejárjuk Magyarországot – közölte Gyurcsány Ferenc szerda reggel. A DK elnöke a Facebook-posztban úgy fogalmazott:
Nagykanizsától Záhonyig, a szlovák határtól a románig, naponta hat-nyolc helyszínen, összesen több mint száz települést látogatunk meg.
Gyurcsány a posztban arról írt, hogy „a közös haza számtalan történetből áll össze”. „Mások a hétköznapok az ország legkisebb településén, és nagyon más a dübörgő átmenő forgalomtól percenként felszakított kisvárosban, más a Homokhátság sivatagában, és más tucatnyi bányató szomszédságában”, hangsúlyozta.
Nem prédikálni, szónoklatot tartani megyünk. Ismerik, hogy mit gondolunk hazánkról, a világról, mit képviselünk. Sokszor hallották már, hogy szerintünk hogyan kellene közösen fellépni az orbáni őrülettel (vagy éppen Putyin és Trump árulásával) szemben, nem ezt akarjuk ismételgetni
– jelentette ki a pártelnök, aki úgy szólt: azért mennek, hogy „meghallgassanak számtalan történetet azoktól is, akiknek a hangja nem hallatszik el a hatalmasokhoz”.
The post Gyurcsány egy lakókocsiban utazva és lakva járja körbe Magyarországot first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu