Gyurcsány távozásáról az MSZP: „Most mi jövünk”

Thumbnail for 6497815

„Az MSZP a múlttal kapcsolatos vitákat ezzel lezártnak tekinti” – közölte Komjáthi Imre MSZP-elnök Gyurcsány Ferenc visszavonulásáról. A szocialista pártelnök csütörtökön egy pártközleményben egyúttal arról is biztosította Gyurcsány Ferencet hogy „áldozatvállalása nem volt hiábavaló”.

Döntésével a magyar baloldal megújulása, megerősödése, szövetséggé formálása új esélyt kapott

– értékelte a helyzetet az évek óta kimutathatatlanul alacsony támogatottsággal rendelkező párt vezetője. Komjáthi a közlemény szerint „személyes megjegyzésként” hozzátette: érdeklődéssel várja a Fidesz és a jobboldali ellenzék válaszát a jelen kihívásaira. Gyurcsány nélkül ugyanis szerinte már nem lehet elintézni mindent a „gyurcsányozással”. Szerinte a szocialisták arról beszélnek, hogyan lehetne kevesebb gazdag és kevesebb szegény Magyarországon, a Fidesz és a jobboldal viszont eddig arról, hogyan lehetne kevesebb Gyurcsány.

Megkapták. Most mi jövünk

– zárta közleményét a MSZP elnöke.

Gyurcsány Ferenc több mint húsz éve meghatározó szereplője a magyar politikának. 2002 és 2003 között az akkori MSZP-s miniszterelnök, Medgyessy Péter stratégiai főtanácsadója, majd 2003-tól ifjúsági és sportminiszter volt. Medgyessy lemondása után, 2004-ben került a kormányfői székbe, 2006-ban már az ő vezetésével nyerte meg az MSZP az országgyűlési választást.

Az őszödi beszéd, a 2006-os zavargások, a szociális népszavazás és a növekvő gazdasági bajok jelentősen megtépázták a népszerűségét, ezért 2009-ben lemondott a kormányfői posztjáról, majd 2011-ben már ellenzéki politikusként többedmagával kilépett az MSZP-ből, és megalapította a DK-t, amelynek mostanáig az elnöke volt.

The post Gyurcsány távozásáról az MSZP: „Most mi jövünk” first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest