Súlyos bántalmazásokról és rendszerszíntű problémákról, visszaélésekről számolt be a fővárosi Hűvösvölgyi Gyermekotthon több fiatalkorú lakója, aminek nyomán több eljárás is indult az intézménnyel szemben – olvasható a Direkt36 feltárásában.
Az állami fenntartású Bolyai Farkas Gyermekotthoni Központhoz tartozó intézmény 44 lakója közül idén nyáron legalább négy gyerek állította, hogy bántalmazás érte őket az otthonban dolgozók részéről. A gyerekek, és az őket képviselő gyámok jelzései nyomán több különböző vizsgálat is indult, de eddig eltérő megállapítások születtek.
- Az egyik eljárás során szakemberek hallgatták meg az otthon több lakóját, az ő beszámolóik alapján megállapításra került, hogy a gyermekotthonban „rendszerszintű, működésbeli diszfunkciók rajzolódtak ki, melyek az ott nevelkedő többi gyermek testi-, lelki-, érzelmi biztonságát is veszélyeztetik”.
- Egy másik eljárás során arra jutottak, hogy az elmondott bántalmazás nem állapítható meg, az intézmény vezetőjét és az egyik gyerekfelügyelőt ugyanakkor indulatkezelési és kommunikációs tréningre küldték, ami arról árulkodik, hogy a panaszoknak valamilyen alapja kellett, hogy legyen.
„Nyald le az asztalt, kutyageci!”
Az ügy azt követően indult el, hogy az intézmény egyik 15 éves, a cikkben Balázs néven említett növendéke elmondta a gyámjának, hogy milyen, legtöbbször verbális, de néha tettlegességig fajuló bántalmazásokban volt része az otthon egyes dolgozóitól.
A cikk a teljesség igénye nélkül a következőket sorolja fel:
az egyik gyermekfelügyelő társasjátékozás közben annyira feldühödött, hogy nyakon vágta, majd durván szidalmazta a 15 éves sértettet.
Kutyageci, dagadt geci, dagadt disznó, senkiházi, kutya jelzőkkel illette Balázst.
Egy alkalommal, amikor a fiú feleselt vele, torkaszakadtából üvölteni kezdett, megfenyegette, hogy eltöri a kezét, majd homlokon köpte. Ennek hatására Balázs félelmében bepisilt.
Egy másik gyerekre azért haragudott meg, mert „nem akart aznap másodjára is megfürdeni”.
Magából kikelve és üvöltözve teljesen feldúlta a szobáját, a karácsonyra kapott üvegangyalkáját földhöz vágta, a szobanövényeit tönkretette
– így reagált minderre a dolgozó, aki más alkalmakkor csicskáztatta is a gyerekekeket.
Szedd fel azonnal az asztalról leesett morzsákat az utolsó szemig a kezeddel! Ugorj, nyald le az asztalt, de azonnal! Gyere ide és masszírozd meg a talpamat! Ha nem viselkedsz jól, akkor tenni fogok azért, hogy zárt intézetbe kerüljél, ahol majd lesz seggbekuki! Kutyageci! Alig várom már, hogy elkerüljél innen!
–idézte Balázs a gyerekfelügyelőtől elhangzottakat.
Egy másik intézetis fiatal esetében előfordult a cikk szerint, hogy büntetésből az aulában, a hideg kövezeten kellett aludnia.
„Azzal fenyegette, hogy meg fogja ölni”
Miután Balázs gyámja meghallgatta a fiú beszámolóját, elment a gyermekotthon szakmaiegység-vezetőjéhez, és szembesítette vele, hogy ha az elmondottaknak csak a töredéke is igaz, akkor is nagyon súlyos gondok vannak az intézményben. A cikk szerint erre a vezető bedühödött, és azt mondta a gyámnak, jobb lesz, ha minél előbb elviszi Balázst az otthonból, különben „el fogja őt pusztítani”. Mindezt azért, mert a bepanaszolt gyerekfelügyelő az az ember, akinek a vezető a leginkább szívén viseli a sorsát, és ha ez a gyerekfelügyelő az ügy miatt ki fog lépni a gyermekotthon kollektívájából, akkor itt mindenki össze fog fogni” Balázs ellen, és „ők közösen pokollá fogják tenni” Balázs életét.
A gyám azt követően elhagyta az intézményt, és rögtön elkezdett intézkedni, hogy új helyet találjon Balázsnak. Ezzel egy időben a szakmaiegység-vezető bement Balázs szobájába, kiküldött onnan mindenkit, becsukta az ajtót, majd Balázs elmondása szerint
olyan haragos arccal és lendülettel indult meg felé, hogy ő azonnal a padlóra ereszkedett és bekúszott az ágy alá. A vezető kirohanását Balázs az ágy alatt lapulva hallgatta végig és a hallottak hatására be is pisilt – áll a gyám jelentésében.
A Direkt36 beszélt a fiú egyik hozzátartozójával is, akivel Balázs rendszeresen tartja a kapcsolatot, neki a fiú azt mondta, a vezető azzal fenyegette, hogy meg fogja ölni.
A Direkt36 kereste a cikkben említett gyermekfelügyelőt és a szakmaiegység-vezetőt is, de egyikük sem nyiltkozott. A cikk további részleteket közöl még arról, hogyan zajlott a gyerekek meghallgatása az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat budapesti Meghallgató és Terápiás Központjában, és hogy milyen belső vizsgálatok zajlottak a gyermekotthonban az ügy kipattanását követően.
The post „Ha nem viselkedsz jól, akkor tenni fogok azért, hogy zárt intézetbe kerüljél, ahol majd lesz seggbekuki” – súlyos bántalmazásokat tártak fel egy budapesti gyermekotthonban first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





