Ha nevet, fáj a feje, mert kiesett az agya a helyéről

A 26 éves tanítónő, Shelli Gunnoe 14 éven át járt orvoshoz, mire kiderült, például miért fáj a feje, mikor nevet. Mert egy olyan betegsége van, amely miatt az agya végül is „kiesik” a helyéről – írta a Mirror.

Arnold–Chiari-malformációt diagnosztizáltak nála, amely a koponya fejlődési rendellenessége, és ilyenkor az agy, pontosabban a kisagy egy része a gerinccsatornába csúszik, lényegében „kiesik” a koponyán belüli normális helyéről.

És nem csak akkor van gondja Gunnoe-nek, mikor nevet: az ujjai, kezei zsibbadnak, sokszor van hányingere, érzékeny a hőingadozásra, és néha a látása is rosszabb.

Az egyik eset után a mosdóban nem tudtam felkelni a vécéről a szédülésem és a hőség miatt. Végül a vőlegényemnek kellett elhoznia a munkából

– mondta a dél-karolinai második osztályosok tanítónője.

Mindössze 4 milliméteres betüremkedésről van szó, de ez azt jelenti, hogy Gunnoe-nak egyre nehezebb lehajolni, felállnia. Egy kontroll MRI-vizsgálat után egy neurológus még azt is mondta neki, hogy a tünetei inkább egy ál-agydaganatra utalnak, ami összefügghet a megnagyobbodott szívkamráival és a kórtörténetében szereplő vízfejűséggel (agyi folyadékfelhalmozódással). Úgy vélik, hogy jelenlegi egészségügyi problémái egészen a születéséig nyúlhatnak vissza, mikor császármetszéssel jött világra, mert farfekvéses volt, és sok magzatvizet nyelt le.

Nehéz gyerekkora volt, hat hónapos korában csípőortézist kapott, sokszor volt migrénje, gyakran ájult el, „elviselhetetlen” fáradtsággal és fejfájással küzdött.

Utóbbiakat – állítása szerint – az orvosok a súlyának tulajdonították, de miután fogyott 22 kilót, a tünetei megmaradtak, sőt, súlyosbodtak.

Homályos látás, szédülés, extrém fáradtság, olyan reggelek, amikor lefagytam és képtelen voltam felébredni, és olyan epizódok, amelyek nem tűntek normálisnak egy velem egykorú embernél.

Végül 2024-ben diagnosztizálta nála a rendellenességét egy orvos, aki

Elmagyarázta, hogy az agyunk alján vannak az úgynevezett kisagyi mandulák, és hogy az enyémek lejjebb vannak, mint kellene, és átcsúsznak a koponyám alján lévő nyíláson, ahol a gerincvelő fut.

Mivel egy túl szűk helyen préselődnek össze, nyomást gyakorolnak a gerincvelőmre, és megzavarják az agy-gerincvelői folyadék áramlását, amelynek szabadon kellene áramolnia az agyamban és a gerincemben. Amikor ez az áramlás elzáródik vagy lelassul, az irritálja az idegeket, és okozz a tüneteket, amikkel küzdök.”

Egyelőre még nem tudja, hogyan is fogják kezelni, vagy hogy pontosan mit kell tennie a rendellenesség miatt az életében.

The post Ha nevet, fáj a feje, mert kiesett az agya a helyéről first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest