„Ha valaki nem akar katona lenni, az még nem zárja ki azt, hogy katona legyen” – négy és fél éve szinte lehetetlen leszerelni

Thumbnail for 6162237

Mi történik, ha a vezérkari főnökség megtudja, hogy interjút adtál?

Remélem, hogy kirúgnak.

És ha addig nem mennek el?

Nehéz megmondani. A pénzbírságtól a börtönig bármi lehetne.

Ha azt mondanák, hogy két hét múlva indulás Csádba, és másfél évig ott is maradsz?

Amíg a három év szabadságvesztés nagyobb visszatartó erő, addig az ember kénytelen inkább együttműködni annak reményében, hogy talán egyszer szabadul ebből az egészből. Viszont én most már lassan kilenc hónapja leszerelőben vagyok, így nyilván mérlegelnék. A letöltendő börtönbüntetés így már nem tűnne olyan rossz opciónak.

*

2020 áprilisában, a koronavírus-járvány idején született egy kormányrendelet, amelyben rögzítették, hogy a Magyar Honvédség tagjai – akár szerződéses, akár hivatásos katonák – nem hagyhatják el önszántukból az állományt. „Indokolt a veszélyhelyzeti tapasztalatok alapján olyan szabályok bevezetése, amely a különleges jogrend kihirdetésére tekintettel az állomány jogait generálisan korlátozza. A Magyar Honvédség állományának ezekben a helyzetekben rendelkezésre kell állniuk” – érvelt akkor a kormány a leszerelési tilalom mellett.

Másfél évvel később már írtunk arról, hogy egyre több katonát frusztrál a röghöz kötés, és azóta csak rosszabb lett a helyzet. Oroszország 2022. február 24-én megtámadta Ukrajnát, 2022. március 1-jével pedig háborús veszélyhelyzetet hirdetett a magyar kormány, ami azóta is érvényben van (most épp újabb 180 nappal, márciusig tervezik meghosszabbítani). A honvédek elengedéséről így továbbra sincs szó, pedig sokan leszerelnének, ha tehetnék – erről is bővebben írtunk már 2022 őszén.

Közéjük tartozik interjúalanyunk is, aki közel tíz évvel ezelőtt állt katonának, és ez év elején határozta el, hogy lezárná életének ezt a fejezetét. Falakba ütközött.

Farkas Norbert / 24.hu

Gábor – akinek a nevét kérésére megváltoztattuk – fiatal kora óta a honvédségnél akart szolgálni. Beosztását közelebbről nem írhatjuk le, csak annyit, hogy a legutóbbi időkig a légierőnél volt. A katonai repülést több okból is megszerette: olyan szakmát talált magának, amit a hivatásának tud nevezni, másrészt „a katonai repülés a zárt világon belül is zárt világ, aminek van egy olyan atmoszférája, amit nagyon könnyű megszeretni, és a magadénak érezni”.

Sokáig úgy is érezte, hogy jó helyen van. Nem bánta meg, hogy katona lett –

a Magyar Honvédség az, amiben csalódott, nem a katonaélet.

Gábor 2017-ben végzett a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. Hosszú évekig jól érezte magát a honvédség kötelékében, amit az sem befolyásolt, hogy neki és a társainak évek óta veszélyhelyzetekben kell helytállniuk. Mint mondta, nem volt ebből probléma, kivált, hogy a 2015-ös menekültválság idején szép összegeket lehetett leakasztani a határszolgálatért önkéntesként, a Covid-járvány idején pedig, amikor egy pillanatra úgy tűnt, hogy akár a világgazdaság is összeomolhat, a sereg biztos pontnak számított.

Az ekkor megszületett kormányrendelet a leszerelési tilalomról ugyanakkor intő jel volt, a honvédség idei átszervezésével pedig szerinte egy teljesen új világ köszöntött be.

Új honvédségi jogállás

A 2024 nyarán bevezetett, a honvédek jogállásáról szóló kormányrendelet (Hjkr.) célja papíron az, hogy a honvédséget hatékonyabbá tegye, működését modernizálja, ennek jegyében szigorodtak a fegyelmi és a katonai rendre vonatkozó előírások is. A szolgálati idő „rugalmasabbá” vált, azaz a katonák több készenlétre kötelezhetők, és a munkaidő szabadabb szervezésével lehetőség nyílik nagyobb mértékű túlóráztatásra, ha a honvédség érdekei ezt megkívánják.

A túlóra tekintetében a katonáknak járó pihenőidő megszervezése is változott. Az új szabályok szerint az ezért járó szabadnapokat vagy kompenzációs pihenőidőt a parancsnoki elöljáró később is kijelölheti, figyelembe véve a szolgálati feladatok prioritását. Visszahívás vagy rendkívüli szolgálatba állítás esetén is meghatározták, hogy a beosztottakat a szolgálat előtt legalább 24 órával értesíteni kell, kivéve, ha a szolgálati érdekek azonnali reagálást igényelnek. Emellett a katonák munkaideje sok esetben heti 40 órára korlátozódik, de a készenléti helyzetek és a megnövekedett feladatok miatt ez meghosszabbítható.

Varga Jennifer / 24.hu

Az alapvető probléma a létszámhiányból fakad. Ameddig az nem oldódik meg, addig a jelenlegi állományt nyújtják. Tőlünk várnak el többet, például a túlóra mint fogalom megszűnt, nem jár érte semmilyen ellentételezés, és nincsen korlátja

– foglalja össze Gábor, hogy mit jelent az új rendszer a valóságban. Korábban a parancsnokok rendszeresen azzal jöttek, hogy ne legyenek nagyra magukkal, nem pótolhatatlanok, a kapuban tömött sorokban állnak az emberek, akik jönnének a helyükre. Aztán egy ideje már nem mondják ezeket, mert látható, hogy azok a tömött sorok nem léteznek – hiába a toborzási kampányok.

Feladatból viszont nem lett kevesebb, így a rendelkezésre álló állományra kerül plusz teher. „Gyakorlatilag végtelen idővel gazdálkodik a parancsnok egy adott katona esetében” – teszi hozzá. Mindezt már korábban beharangozták nekik, egy tavaszi sorakozón pedig külön felolvasták nekik a Hjkr. azon pontjait, amelyek érzékenyen érinthetik őket.

A beosztásokat két nagy kategóriába sorolták, adminisztratívba és műveletibe. A klasszikus irodai munkát végzőkön kívül gyakorlatilag mindenki a műveletiben lesz. Nálunk szó szerint az hangzott el, hogy a műveletisek Kínától a Holdig bárhova vezényelhetők, korlát nélkül

– meséli a főhadnagy, akinek az állományánál épp egy koszovói misszióra próbálnak önkénteseket fogni a vezetők.

„Van egy kötelező létszám, ami NATO-felajánlás, és nem kérdés, hogy ez ki is lesz adva. Egyéni érzet nem írhatja felül ezeket a számokat, egy NATO-misszió nem hiúsulhat meg azért, mert az embereknek nincsen hozzá kedvük, ami alapvetően nem is lenne probléma. Viszont hallani, hogy nyomásgyakorlással kényszerítenek bele embereket missziós feladatokba. Ha például valaki nem akarja vállalni, akkor lehet büntetésből több szolgálatot adni neki, vagy olyan beosztásba átvezényelni, ahol kisebb lesz a fizetése, mert bizonyos pótlékok nem járnak” – ecseteli Gábor az önkénteskedés honvédelmi változatát, hangsúlyozva, hogy ezek nem is burkolt fenyegetések, a parancsnokok nyílt lapokkal játszanak.

Böröndi Gábornak (a Magyar Honvédség Vezérkari Főnöke – a szerk.) volt egy olyan mondása, hogy a parancsot végrehajtás követi, és az alakulatparancsnokkal szemben sem tűri meg, hogy egy feladat az egyéni érdekek vagy az általános emberség miatt ne valósuljon meg. Ehhez tartja magát mindenki.

A magyar kormány külpolitikai mozgolódásainak következményeként az sem zárható ki, hogy Gábornak Csádba kell mennie misszióra, akár másfél-két évre. Mint mondta, ebben az esetben erősen elgondolkodna a következő lépésen, mert egyrészt nem akar már katona lenni, másrészt egy csádi misszió már közvetlen életveszéllyel járhat. Mivel a törvény értelmében akár három év szabadságvesztéssel is sújthatók a parancsmegtagadó honvédek, alapesetben ő is együttműködne, és elmenne a misszióra. Így azonban, hogy már hónapokkal ezelőtt eldöntötte, hogy leszerel, erősen mérlegelne, mert ebben a helyzetben „a letöltendő börtönbüntetés sem tűnne olyan rossz opciónak”.

Hakan Nural / ANADOLU / AFP Metin Gurak török ​​vezérkari főnök és Böröndi Gábor tábornok, a Honvéd Vezérkar főnökét Ankarában 2023. október 25-én

„Ha földbe áll, akkor nem volt jó pilóta”

Az új jogállási rendelet Gábor esetében csak az utolsó szög volt a koporsóban, már előtte tisztázta magában, hogy ott akarja hagyni a honvédséget. A döntés fokozatosan érett meg benne, de végül belé hasított a felismerés: „Nem biztos, hogy a vezetőségnek ugyanazok az értékek fontosak a katonai repülésben, mint nekem, és nem biztos, hogy őket érdekli az, hogy nekem mi a fontos”.

Egy történetet idéz fel pár évvel ezelőttről, amikor a semmiből rendkívüli éjszakai repülő gyakorlatot rendeltek el, dacára annak, hogy a pilóták pihenőideje még nem járt le (szolgálat után a honvédeket nyolcórás pihenőidő illeti meg, aminek a betartására még ezekben a fojtogató időkben is odafigyel mindenki). A pilóták ezt szóvá is tették.

Erre azt mondta a tábornok, hogy a katonai pilótának nincsen pihenőideje. Addig repül, ameddig tud. Ha beleáll a földbe, akkor beleáll. Akkor nem volt jó pilóta.

A gyakorlat ennek ellenére meghiúsult, mert – mint Gábor mondja – ezeket a szabályokat tényleg szigorúan kezelik, és főleg a légierőnél még mindig súlyos emlékezete van Rácz Zsolt alezredes kecskeméti tragédiájának, aki egy MiG-29-es vadászgéppel zuhant le. „Rácz Zsoltra mindenki emlékszik, de úgy látom, ahogy távolodunk az eseményektől, úgy lesznek ezek a tapasztalatok egyre kevésbé elrettentők a vezetőség számára” – véli Gábor, hangsúlyozva, hogy nem az említett éjszakai gyakorlat volt az egyetlen eset, amikor szerinte életekkel játszottak volna. „Ezek nagyon szíven ütöttek, mert semmi más nem fontosabb a biztonságnál. Az aerodinamikát pedig nem lehet paranccsal megregulázni.”

Végül ez év elején eldöntötte, hogy leszerel.

John THYS / AFP

Katonának még jó lesz

Januárban állt oda először az állományparancsnok elé azzal, hogy civilként szeretné folytatni. A felettese elmondta, megérti, hogy a fiatalok nem ugyanazon a munkahelyen akarnak megöregedni, de egyrészt „civilként sem lenne könnyebb”, másrészt úgysem tud leszerelni.

A szavai nem hatották meg Gábort, így a zászlóaljparancsnok elé vitték az ügyet, aki szintén megpróbálta maradásra bírni, hasonló eredménnyel. Mindennek kevés tétje volt, mert az alparancsnokoknak nincs szava a kérdésben, mivel

Magyarországon jelenleg egyetlen embernek van jogköre ahhoz, hogy elengedje a katonákat: a vezérkari főnöknek, Böröndi Gábornak.

Ő pedig az esetek túlnyomó részében nem engedélyezi a leszerelést.

Gábor ügye azonban el sem ért Böröndihez, mert már a légierő-parancsnokságnál olyan pofon érte, ami után tudatosult benne, hogy a hivatalos úton semmire sem megy.

„Azt mondták, most lesz igazán jó maguknak, fiataloknak, most lehet előre törni. Úgy, hogy közben láttam az 55 éves századosokat, akik már tizenöt éve századosok, és nem tudtak előre lépni, ugyanúgy a gép mellett vannak. De próbáltak meggyőzni arról, hogy amit látok, az nem úgy van, azt csak én gondolom, hogy úgy van” – foglalja össze a főhadnagy, aki itt jutott arra a felismerésre, hogy emelt fővel biztosan nem tud távozni, ez azonban nem tántorította el a szándékától.

Februárban elment egy pszichiáterhez, akinek elmondta, mi nyomja a lelkét, és mit akar kezdeni magával. A szakember ettől függetlenül is úgy értékelte, hogy Gábor idegrendszere a nem olyan távoli jövőben fel fogja mondani a szolgálatot, ha a honvédségnél kell maradnia, így kiállított egy szakvéleményt, hogy nem javasolja számára a katonai szolgálatot.

A probléma csak az, hogy ha valaki olyan egészségügyi intézményből szerez orvosi papírt, ami nem a honvédség kötelékébe tartozik, akkor az alkalmassági vizsgálóbizottság dönti el, hogy figyelembe veszi-e a szakvéleményt. „A pszichiáter kimondta, hogy nem javasolja számomra a további szolgálatot. Az alkalmassági vizsgálatokért felelős orvosnál ez úgy jött le, és most idézem:

Az, hogy valaki nem akar katona lenni, nem érzi jól magát ebben a rendszerben, és nem kíván hozzá asszisztálni, az még nem kizáró ok, hogy katona legyen.

Ezután kaptam egy hónap egészségügyi szabadságot, hogy szedjem össze magam.”

Kummer János

Az egy hónap letelte után Gábor visszatért az állományához, de valami végérvényesen eltört benne. Mivel önként távozni nem engedik, megpróbálta kirúgatni magát, elkezdett hanyagul viselkedni, nem borotválkozott, de pár megjegyzésen kívül többre nem futotta cserébe. A parancsmegtagadással pedig vigyázni kell, mert egy apróbb szabályszegésnek is súlyos büntetés lehet a vége, leszámítva persze az elbocsátást.

A következő nyílt ellenszegülés tavasszal jött, amikor szándékosan megbukott az éves fizikai felmérőn. Bevallása szerint gyalázatosan teljesített, de ennek sem lett következménye. Már csak azért sem, mert a felmérőt úgy alakították ki, hogy nyáron, ősszel, de még az év végén is meg lehet próbálni újra, ha valaki nem teljesíti a minimumot, és akik év végén még mindig próbálkoznak, azoknak is jellemzően beírják a kegyelem kettest. Gábor a nyári felmérőn a szabadsága miatt nem is jelent meg, az őszire pedig a beszélgetésünk idején „készült”.

Időközben viszont fordulat történt az ügyében: volt egy újabb találkozója a honvédség kirendelt pszichiáterével, aki belement abba, hogy elvégezzenek egy behatóbb állapotfelmérést. Ennek a végén

megállapították, hogy repülésszakmailag alkalmatlanná vált a feladatára. Katonaként viszont továbbra is alkalmazható.

Ezek után most ott tart az ügye, hogy a szakmájában nem tevékenykedhet, így hetek teltek el úgy, hogy semmilyen feladatot nem bíztak rá. „Ültem a hangár egy nem használt helyiségében. A főnököm azt mondta, onnan ne nagyon jöjjek ki, ha nem muszáj, ne bomlasszam az amúgy remek hangulatot”.

A hatályos jogszabályok szerint ha egy katona alkalmatlanná válik a beosztására, a parancsnok felmentéssel elengedheti, azaz leszerelhet. Gábor esetében nem éltek ezzel a lehetőséggel, inkább áthelyezték. Erről sokat nem árult el, csak annyit, hogy a nemzetbiztonsági területhez van köze. Ez azért érdekes, mert a szükséges minősítései nincsenek meg a munkához, így azokhoz a dokumentumokhoz sem férhet hozzá, melyekkel dolgoznia kellene.

Egy kikapcsolt számítógép előtt ültem egész nap. Ez volt a mai meló

– mesélt élményeiről a beszélgetésünk napján.

Iskola az őrület határán

„Ha az emberben van ambíció, és átmenne akár csak egy másik századhoz a repülő szakmában, kipróbálná magát valami újban, vagy éppen elmenne egy misszióba, akkor azt a parancsnok nagy százalékban visszautasítja. Azt mondják, neked nem annál a típusnál van a helyed, nem azért vettünk föl. Tessék a helyeden maradni” – ad rálátást a honvédek tárgyalási pozíciójára Gábor, és arra is egyúttal, hogyan törik le a katonák lelkesedését a felsőbb körök.

Tudja, mert a leszerelési szándék előtt ő is váltani akart. Jelezte, hogy szívesen átmenne ahhoz a részleghez, amely azt a vadonatúj haditechnológiát kezeli, amiből a honvédség bevásárolt. De hiába érvelt a rátermettségével és tapasztalatával, leintették.

És most már tényleg van egyfajta bezártságérzetem, hogy nem lehet innen elmenni, és akaratom ellenére itt tartanak. Önként lettem katona, ezért nem fair, hogy most nem engedik meg, hogy önként kilépjek

– fakadt ki a beszélgetés egy pontján, egyből hozzátéve, hogy megítélése szerint mentálisan ő még mindig a kiegyensúlyozotabbak között van.

Ahogy a fizikai felmérők miatt nem nagyon küldenek el senkit a seregtől, a Gábor által elmeséltek alapján a pszichológiai alkalmassági vizsgálatok eredményeit sem lehet készpénznek venni a létszámhiány közepette. Személyes élménye, hogy néhány éve a határon találkozott egy tartalékossal, akitől megkérdezte, ha már úgy döntött, hogy idejön, miért nem lett rendes katona. Mire az azt felelte, hogy kiszűrték a pszichológiai alkalmassági vizsgán, de utána biztatták, hogy jelentkezzen tartalékosnak. „És ezek az emberek fegyvert kapnak, ott vannak a kapukon, az őrtornyokban. És a szakemberek nyomják a gombot felfelé, hogy ez nagy probléma, de egyszerűen nem lehet senkit sem elküldeni”.

Ancsin Gábor

Olyanról nincs Gábornak tudomása, hogy egy labilis társa bárkit életveszélybe sodort volna, önsértésekről és annál is súlyosabb esetekről viszont hallott, úgy tudja, az elmúlt fél évben három katona lett öngyilkos. Hozzáteszi gyorsan, ilyen mértékű mentális problémái neki nincsenek, reálisan látja a helyzetét, amin néha még nevetni is tud, arra a kérdésre viszont, hogy vannak-e öngyilkos gondolatai, úgy felel: attól függ, ki kérdezi.

A szóbeszédekről nem árul el többet, mondván, a hírzárlat miatt az is kisebb csoda, hogy az országos sajtó be tudott számolni annak a honvédnek az esetéről, aki – az úgymond kegyeleti okból nem megerősített, de nem is cáfolt sajtóhírek szerint – öngyilkos lett 2021-ben a déli határnál.

Hogy mi lesz a következő lépés, még nem tudja biztosan, de mivel az új Hjkr. kizárja, hogy a honvédek párt tagjai legyenek, elképzelhető, hogy ebben az irányban kezd el tapogatózni – amint 2021 végén beszámoltunk róla, a rendőrségtől ezzel az ürüggyel abban az évben 23-an léptek ki a járványban bevezetett felmondási tilalom idején.

Hallani emberekről, akik így vagy úgy, de kijutottak, szóval elképzelhető. Bízom benne, mást nem tudok tenni

– feleli végül arra a kérdésre, van-e realitása annak, hogy egy év múlva ilyenkor már civilként élheti az életét.

Hozzá kell tenni, hogy a honvédség 2022 decemberében, közvetlenül az oltási kötelezettség megszűnése előtt több mint 150 katonát szerelt le, amiért mert nem vették fel a Covid elleni, számukra kötelezővé tett védőoltást. A leszerelés előtt egy év fizetés nélküli szabadságra küldték őket, azt pedig nem engedélyezték számukra, hogy máshol vállaljanak állást.

*

A beszélgetés után megkerestük a Honvédelmi Minisztériumot, és arról érdeklődtünk, hogy a leszerelési tilalom bevezetése óta hány honvéd jelezte a leszerelési szándékát, és közülük hányat engedtek el. Megkérdeztük azt is, mi alapján döntik el, hogy melyik katona folytathatja civilben az életét, illetve hogy miért és meddig tartják továbbra is indokoltnak a leszerelési tilalom fenntartását. Érdeklődtünk, helytállóak-e a Gábor által megosztott információk a közelmúltbeli öngyilkosságokról, és hogy mit tesz a honvédség a katonák mentális egészségének védelme érdekében. Cikkünk publikálásáig a minisztérium nem válaszolt.

The post „Ha valaki nem akar katona lenni, az még nem zárja ki azt, hogy katona legyen” – négy és fél éve szinte lehetetlen leszerelni first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest