Egy páros képet rakott ki szerdán a Facebook-oldalára Hadházy Ákos. A ma már civilként tevékenykedő egykori politikus azok után posztolt a közösségi oldalára, hogy meglátta Magyar Péter friss bejegyzését, amelyen a kormányfő bejelentette: a szerdai kihelyezett kormányülésre egy katonai helikopterrel utazik Paksra. Egész pontosan azt írta, hogy paksi terepszemlére indul, és „a fontos kormányzati döntések előtt a vízügyi szakemberek és az erőmű vezetői fentről is bemutatják a kialakult helyzetet, és felvázolják a mérnökök által megtervezett hosszú távú megoldási lehetőséget.” Hozzátette, hogy egyébként életében először ül fel helikopterre.
Hadházy a posztjában Orbán Viktor egyik helikopteres fotóját helyezte a regnáló kormányfő képe mellé, majd öt pontban foglalta össze, milyen gondolatokat és érzéseket váltott ki belőle a két fotó. Elöljáróban jelezte, hogy persze sok különbséget is lát, de hasonlóságot is.
- „Az út – ha csak egy helikopterrel mentek – min. 1,5–2 millióba került. Ha a Miniszterelnök Úr legközelebb szól, és a légtérzárról intézkedik, én Őcsényből egy bérelt kis Cessnával elviszem ingyen is, de ha mindenképp szeretné fizetni a bérleti díjat, akkor is megleszünk ennek töredékéből. De lehet drónos videót is készíteni persze, ha a hatvanéves Cessna zsenáns.
- Nem tudom elképzelni, hogy milyen szakmai döntést befolyásol a mai megtekintés eredménye. Ha a Miniszterelnök Úr elhiszi, amit a szakemberek javasolnak, akkor felesleges volt az út. Ha nem, akkor pláne.
- Ha nem függ tőle döntés, akkor ez a többmilliós kiadás csak propaganda célokat szolgál, ugyanúgy, mint amikor Orbán szemlélte meg az árvizet vagy a határkerítést.
- Természetesen sok százezren lesznek, akik ezt nem így gondolják. A fideszes szavazók között is voltak sok százezren, akik ezt nem így gondolják. Ettől még az előző mondatok igazak.
- Szomorúan fogok mosolyogni a szükségszerűen érkező »megsértődött a lódoktor” kommenteken. Nem, a poszt mögött nincs sértettség. Szomorúság és aggódás, az van.”
Nem kellett sokat várni Magyar Péter reakciójára, aki Hadházy posztjához fűzött egy kommentárt.
Mint írja, szerinte a két kép között igenis „van különbség, nem is kicsi.”
A kormányfő először is arra hívta fel a volt parlamenti képviselő figyelmét, hogy lehetne ugyan egy asztal mellett is dönteni miniszterelnökként az ország sorsát nagyban befolyásoló kérdésekben, „én viszont jobbnak látom, ha a szakemberek megmutatják minden oldalról az összes lehetséges opciót. A választók döntöttek, így a felelősséget én viselem.”
Egy másik indokot is említ a kormányfő, aki szerint
a helikopternek és a pilótának is megvan szabva az éves minimum repülési ideje, amit sajnos így is nehezen érnek el. Ezt ön pontosan tudja.
Magyar emlékeztette az egykori független képviselőt, hogy Paks leállása havi minimum 50 milliárd forintjába kerül az adófizetőknek. „Mi ezt a problémát igyekszünk elhárítani rengeteg szakemberrel a nap 24 órájában. Ehhez érdemes hasonlítani az ön posztjában írtakat. Ahogy fentebb írtam a repülés költsége az én bejárásomtól függetlenül is felmerült volna” – utalt arra, hogy a légi terepszemlére mindenképpen szükség volt.
Zárásként Magyar még megjegyezte: azt is különbségnek érzi a két kép és a két helyzet között, hogy „az Orbán-kormány soha nem látott hiánnyal adta át a költségvetést, amit a Tisza-kormány három hónap alatt 1000 milliárd forinttal csökkentett.”
The post Hadházy a helikopterezése miatt bírálta Magyar Pétert – reagált a kormányfő first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





