Hadházy: Automatikusan és egységesen 80 ezer forintos bírságot kaphatnak a Pride résztvevői

Thumbnail for 6606348

„Nagyon durva és a jövő szempontjából kiemelten fontos információ jutott el hozzám: a rendőrség – nyilván orbáni parancsra – a Pride résztvevőinek tömeges megbírságolására készül” – írta friss bejegyzésében Hadházy Ákos független képviselő megbízható forrására hivatkozva. Eszerint a résztvevők azonosítására képes kamerarendszer és szoftver rendelkezésre áll, azonban az eddigi eljárás szerint emberi közreműködés is kellett a büntetések kiszabásához, emiatt valóban rengeteg időbe telne ennyi embert megbírságolni. A friss információ szerint azonban ezentúl nem lesz szükség emberi közreműködésre, egyszerre lehet tízezreket büntetni.

„Már készül az az összekötő rendszer, ami a kamerával rögzített és arcfelismerő mesterséges intelligenciával beazonosított képek alapján automatikusan ki is küldi a büntetéseket az ügyfélkapun keresztül a résztvevőknek. Az informátor szerint azok, akiknek nem volt korábban szabálysértési eljárása, automatikusan és egységesen 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak” – osztotta meg Hadházy.

Hadházy szerint a Pride tiltását a jövőbeni, betiltott, kormányellenes tüntetések résztvevőinek elrettentésére, az arcfelismerő rendszer bevezetésére és kipróbálására találták ki.

Az arcfelismerő rendszerről, amit a tüntetők ellen vetne be a kormány, és ennek jogi hátteréről itt írtunk részletesen:

Kapcsolódó
Így működik az arcképfelismerő rendszer, amelyet a tüntetők ellen is bevetne a kormány

Kivették az emberi ellenőrzést a folyamatból, hogy felgyorsítsák az azonosításokat.

The post Hadházy: Automatikusan és egységesen 80 ezer forintos bírságot kaphatnak a Pride résztvevői first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest