Hadházy: Ha a Csárdi Antal által említett bizonyíték valós, akkor Vitézy Dávidnak nincs helye a magyar politikában

Thumbnail for 6160438

Ha a Csárdi által említett bizonyíték valós, az egy újabb érv amellett, hogy Vitézy Dávidnak akkor sincs helye a magyar politikában, ha egyébként elhivatott, független és szakértő közlekedési szakpolitikusnak számít – közölte Hadházy Ákos hétfő reggel Facebook-oldalán.

Csárdi Antal, miután bejelentette, hogy kilép az LMP-ből, egy interjúban beszélt arról, hogy egy pillanat alatt döntött a kilépésről, miután bizonyítékot látott arról, hogy Rogán Antal, Vitézy Dávid és Ungár Péter egyeztettek a Vitézy-projektről. Elmondása szerint a bizonyíték nem egy fénykép, amin hárman ülnének egy asztalnál, de biztos benne, hogy valódi. A bizonyítékot szeptember 12-én este látta, utána kilépett.

Hadházy a posztjában úgy fogalmazott, „Vitézy minden jel szerint választási csalás részese volt, amikor hamis bizonyítékokat prezentált a főpolgármester-választás eredményének újraszámolásáért”.

Ehhez egy újabb adalék, ha a Csárdi Antal által hivatkozott dokumentum szerint végig hazudott arról, hogy nem működött együtt a választás előtt a Fidesszel. Egy becsületére valamit is adó politikus, egy kicsit is normális országban ezután akkor is lemond, ha amúgy a tömegközlekedés iránt elkötelezett szakértőként komoly tekintélyre tett szert

– írta a független képviselő, aki szerint az, hogy Csárdy nemcsak a pártjából, hanem a frakcióból is kilép, illetve lemond a frakcióvezető-helyettesi pozíciójáról és az ezzel járó plusz juttatásról, megerősíti, hogy „ő tisztességes, de sajnos megerősíti azt is, hogy az általa látott bizonyíték a Rogán-Vitézy-Ungár tárgyalásokról tényleg komoly lehet”.

The post Hadházy: Ha a Csárdi Antal által említett bizonyíték valós, akkor Vitézy Dávidnak nincs helye a magyar politikában first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest